
Fotó: Veres Nándor
Imádkozni fogunk a városért, a városban és környékén élő valamennyi emberért és a családokért – ezekkel a szavakkal bocsátották útjukra szombat reggel a Csíkszeredában második alkalommal megszervezett Élő Rózsafüzér zarándoklat-résztvevőit.
2013. június 22., 19:212013. június 22., 19:21
2013. június 23., 00:202013. június 23., 00:20
A Szent Ágoston-plébániatemplom volt a kezdőpontja annak a zarándoklatnak, melynek során – a tavaly szeptemberi alkalom után – immár másodjára rózsafüzért fűztek a megyeszékhely köré, imával és énekszóval ölelve át a várost. Indulás előtt Péterfi Attila Csongor, a Gyulafehérvári Caritas gazdasági ágazatának vezetője a szervezők nevében köszöntötte a jelen levő több tucatnyi zarándokot.
„Ez a zarándoklat a résztvevők lelki épülését, gazdagodását is szolgálja. Alkalmat ad egymás jobb megismerésére, a városi templomok, kegyhelyek felkeresésére és az itteni plébániai közösségek bemutatkozására” – fogalmazott Péterfi. Hangsúlyozta, a mintegy tizenhat kilométeres út során imádkoznak a városért, a városban és környékén élő valamennyi emberért és a családokért. „Azért imádkozunk a hit évében, hogy omoljanak le azok a falak, amelyek a város és a környék lakóit Istentől, egymástól és a boldogabb élettől elválasztják. Ezzel a békés, jókedvű, imádságos együttléttel egy lépést teszünk egymásért, a világért és Krisztus egyházáért. Ez a város és környéke a mi földi otthonunk, az itt megtett zarándokút segít találkozni egymással és Jézussal!” – jelentette ki.
Ezt követően Pénzes József esperes áldotta meg a zarándoklat résztvevőit, majd harangszó kíséretében bocsátotta útra a híveket. A „rózsafüzér” első állomása a csíksomlyói kegytemplom volt, majd a Szent Péter és Pál-templomnál, a taplocai Szent Lőrinc- és a központban található Szent Kereszt-templomnál köszöntötték a városi zarándokokat. A csíkzsögödi Szent Háromság-templom érintésével ért vissza az esti órákban a zarándoksereg a Szent Ágoston-templomhoz, ahol szentmisével zárták az imádságos együttlétet.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!