
Kétnapos, több helyszínre kiterjedő megfeszített árvízvédelmi munka után vasárnap este indulnak vissza Esztergomból az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt mozgósította székelyföldi önkéntesek.
2013. június 09., 19:342013. június 09., 19:34
2013. június 10., 15:532013. június 10., 15:53
A székelyföldi és belső-erdélyi csoport a péntek éjféli indulás után szombaton kora délután érkezett meg Esztergom belvárosába, ahol a Mária Valéria híd közelében azonnal a védművek homokzsákokkal való megerősítésébe kezdtek. A rendkívül magas vízállás miatt a csapatot később a Csenkei hídhoz irányították át, vasárnapra virradóra pedig a szakemberek felügyelete mellett több önkéntes is őrjáratot teljesített, figyelve, nehogy átszakadjon a gát – ekkor érte el ugyanis a Duna az eddig mért legmagasabb, 816 centiméteres szintet.
A vasárnap 14 órai jelentés szerint Esztergomnál a vízszint stagnál, sőt, apadás várható. Csibi Zoltán önkéntes koordinátor a késő délutáni órákban arról tájékoztatott, néhány, autókkal érkezett székelyföldi csoport már visszaindult, a csíkszeredai buszok önkéntesei pedig hétfő reggel nyolc óra körül érkeznek haza. „A magyar hatóságoktól függ, hogy igénylik-e majd a további segítségünket, mi készen állunk újabb buszokat indítani” – közölte Csibi. A székely segítőket – akik katonák, tűzoltók, rendőrök és diákok mellé csatlakoztak – egyébként nagy örömmel fogadta az esztergomi közösség, hazatérésük előtt ismételten megköszönték a dicséretes munkájukat. Akárcsak a partiumi önkéntesekét a dunabogdányiak, ahol közös erővel homokzsákokból mintegy négy kilométer hosszúságú, kétsoros védvonal épült ki.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!