Csütörtöktől utalják az első támogatásokat

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Elkezdődik csütörtökön a Szülőföldön magyarul program keretében a támogatások kifizetése az idei tanévre. A következő hetekben minden csütörtökön újabb adag támogatást utalnak névsor szerint az igénylőknek. Ebben az évben a pályázókat nemcsak arról értesítik levélben, hogy a pályázatuk sikeres volt-e vagy sem, hanem azt is közlik, hogy mikor kerül a pénz a bankkártyájukra.

R. Kiss Edit

2012. augusztus 21., 16:002012. augusztus 21., 16:00

2012. augusztus 21., 17:552012. augusztus 21., 17:55

A Szülőföldön magyarul program keretében a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás pályáztatását Romániában intéző Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a megszabott határidőn belül idén 108 488 pályázatot kapott, ezekben 157 646 gyerek számára igényeltek támogatást szüleik vagy törvényes képviselőik.

A rendben benyújtott és kedvezően elbírált pályázatok benyújtóinak többsége – mintegy nyolcvan százaléka – a következő hetekben megkapja a támogatást. Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke közölte, csütörtökön, augusztus 23-án 120 058 gyerek szülője vagy törvényes képviselője számára kezdi el szakaszosan a támogatások folyósítását az OTP Románia Bank Románia. Idén névsor szerint utalják a támogatásokat, és mindig csütörtökönként zajlik az utalás egy-egy csoport támogatott számára.

Az RMPSZ az értesítő levélben nemcsak azt közli ebben az évben, hogy sikeres volt-e az igénylők pályázata, hanem azt is megírják, hogy melyik csütörtökön kerül a támogatás a bankszámlájukra.

Ezeket a kiértesítő leveleket már elkezdték szétküldeni, Burus Siklódi Botond tájékoztatása szerint az előző napokban 13 774 pályázót értesítettek arról, hogy sikeres volt a pályázatuk és, hogy  augusztus 23-án átutalják bankkártyájukra a támogatást. Kedden újabb adag, 7687 levelet postáztak, ezen értesítők címzettjei augusztus 30-án kaphatják meg az pénzt. Burus Siklódi Botond közölte, az említett levélben azon gyerek, gyerekek nevét is pontosítják, akik után megkapják a szülők a támogatást.

Az RMPSZ elnöke elmondta, később kapják meg a pénzt azon pályázók, akik idén először folyamodtak támogatásért a program keretében – ezért számukra bankszámlát is kell nyitni illetve kártyát kell kiállítani –, továbbá az egyedi elbírálás alá esők. Az RMPSZ még nem terjesztett fel minden igénylőt támogatásra, amint az elnök elmondta, vannak még pályázatok, ahol még folyamatban van a hiányosan beküldött dokumentumok pótlása.

A Szülőföldön magyarul program keretében a pályázatokat elbíráló és a kifizetéseket végző Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. júliusban azt közölte, első körben a hiánytalanul benyújtott kérelmek után fizetik ki a támogatásokat, és a nyár folyamán várhatóan a pályázók mintegy nyolcvan százaléka kapja meg a pénzt. Akkori becslése szerint az alapkezelő azt tette közzé, hogy év végére várhatóan befejeződik a támogatások folyósítása.

Szeretnék elkerülni a torlódásokat

Demeter Attila, a támogatásokat átutaló OTP Románia Bank illetékese elmondta, a torlódások elkerülése érdekében vezették be a heti egyszeri, névsor szerinti utalásokat. A pályázók nagy számából kikövetkeztethető, hogy hatalmas összegekről van szó, és mind a bankautomaták működésének szempontjából, mint a pályázók sorban állásának a megelőzése érdekében szükség volt erre – fejtette ki. A banki illetékes elmondta, a pályázók mintegy nyolcvan százalékának fizetik ki a támogatásokat a következő, egymás utáni kilenc csütörtökön, augusztus 23. és október 18. között. Demeter Attila szerint a támogatottaknak nincs semmi tennivalójuk, az RMPSZ leveleiben jelzett időpontban a számlájukra kerül a pénz és akkor rendelkeznek vele, amikor akarnak. Nincs értelme a levélben jelzettnél hamarabb felkeresni az bankautomatákat, ez csak torlódásokat okoz – mutatott rá a banki illetékes. Még elmondta, azok, akik a program keretében idén pályáztak először, várhatóan október második felében kapják meg a támogatást, ezt megelőzően az RMPSZ levélben tájékoztatja őket, hogy az OTP Bank számlát nyitott a számukra, és hogy melyik bankfióknál vehetik fel a nevükre kiállított bankkártyát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Három autó karambolozott Csernátonban

Három autó karambolozott szerdán késő délután Csernátonban. Az elsődleges információk szerint senki nem sérült meg súlyosan.

Három autó karambolozott Csernátonban
Három autó karambolozott Csernátonban
2026. április 29., szerda

Három autó karambolozott Csernátonban

Hirdetés
2026. április 29., szerda

Ők is csak szeretetre vágynak: kutyák a Szent György Napok forgatagában

Szerető családra váró négylábúakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi városünnep keretében, május 2-án és 3-án. A Szent György Napokra kölyökkutyákkal és felnőtt ebekkel látogatnak ki a szépmezői menhely önkéntesei.

Ők is csak szeretetre vágynak: kutyák a Szent György Napok forgatagában
2026. április 28., kedd

Kevesebb rendezvény, halasztott beruházások Sepsiszentgyörgyön

Elfogadták Sepsiszentgyörgy költségvetését, amelynek tervezését a késve megszületett országos büdzsé nehezítette. A város több területen visszafogja a kiadásokat, de az oktatási fejlesztéseket továbbra is prioritásként kezeli.

Kevesebb rendezvény, halasztott beruházások Sepsiszentgyörgyön
2026. április 28., kedd

Gyógykezelési jegyek érkeztek, nem csak nyugdíjasoknak

Megérkeztek a kedvezményes gyógykezelési jegyek a Kovászna megyei intézményekhez, ezért már benyújthatók az igénylések a megyei nyugdíjpénztáraknál. A lehetőséggel nem csak a nyugdíjasok élhetnek.

Gyógykezelési jegyek érkeztek, nem csak nyugdíjasoknak
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Lemondott Kovászna megye PSD-s alprefektusa

A szociáldemokrata pártelnök kérésének eleget téve lemondott tisztségéről Sebastian Cucu, Kovászna megye alprefektusa.

Lemondott Kovászna megye PSD-s alprefektusa
2026. április 28., kedd

Az államfő aláírására vár a medvekilövési kvótát megduplázó törvénytervezet

Már csak az államfő aláírására vár az állományszabályzó medvekvóta megduplázását előíró jogszabály, amelyet a szenátus után a képviselőház is megszavazott. Ennek apropóján Ráduly István háromszéki prefektus is áttekintette a medveállomány helyzetét.

Az államfő aláírására vár a medvekilövési kvótát megduplázó törvénytervezet
2026. április 27., hétfő

A hiányos infrastruktúra ellenére is vonzóak a városszéli panorámás telkek

Felértékelődtek a Sepsiszentgyörgy peremén fekvő panorámás telkek: a városból egyre többen keresnek építkezésre alkalmas parcellákat a közeli dombokon. A hiányos infrastruktúra ellenére a környéken már 50–60 eurót is elkérnek egy négyzetméterért.

A hiányos infrastruktúra ellenére is vonzóak a városszéli panorámás telkek
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Nem tudják, mi okozta a vízszennyeződést Kézdivásárhelyen, módosít eljárásrendjén a Hydrokov

Eljárásrendjének módosítását és a hálózat újbóli fertőtlenítését jelentette be a Hydrokov Rt. azt követően, hogy a közelmúltban mikrobiológiai szennyeződés gyanúja merült fel Kézdivásárhely több utcájában.

Nem tudják, mi okozta a vízszennyeződést Kézdivásárhelyen, módosít eljárásrendjén a Hydrokov
2026. április 26., vasárnap

Kockakővel rakják ki az utat a brit uralkodó kedvenc székelyföldi falujában

A kis háromszéki településen, ahol III. Károly brit királynak is van birtoka, éppen útfelújítás zajlik. Zalánpatak utcáira azonban nem aszfalt, hanem kockakő kerül, mert a községvezetés szerint ez időtállóbb, és jobban illeszkedik a faluképhez.

Kockakővel rakják ki az utat a brit uralkodó kedvenc székelyföldi falujában
2026. április 25., szombat

Vastapssal zárult a Szent György Napok nyitókoncertje

Percekig tartó vastaps zárta a 33. Szent György Napok péntek esti nyitókoncertjét a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban. A kulturális hét nyitányaként szolgáló klasszikus zenei esten helyi és székelyföldi művészek léptek fel.

Vastapssal zárult a Szent György Napok nyitókoncertje
Hirdetés