
Fotó: Kristó Róbert
Befejeződött az áramszolgáltató által indított országos kampány, melynek célja a villanyhálózatra jogtalanul csatlakozott fogyasztók felkutatása és azonosítása volt. Mint az illetékesek tájékoztatásából kiderült, Csíkban ezúttal nem találtak áramtolvajokat.
2013. január 30., 15:502013. január 30., 15:50
2013. január 30., 19:002013. január 30., 19:00
Az említett kampányból Hargita megye sem maradt ki. Az elmúlt napokban több csíki község háztartásait is felkeresték az Electrica Rt. szakemberei, a helyszínelések rendőrök felügyelete mellett zajlottak. Az illetékesek elmondása szerint a rendőri jelenlétet a bukaresti igazgatóság tartotta szükségesnek. Erre azért volt szükség, mert korábban több megyében az ellenőrzéseket végző munkatársakat tettlegesen is bántalmazták
Az Electrica Rt. Hargita megyei kirendeltsége vezérigazgatójának tájékoztatása szerint az ellenőrzési akció során a csíki községekben egyetlen áramtolvajt sem azonosítottak. Ezzel szemben a Gyergyószéken négy, Udvarhelyszéken pedig tizenkét esetben bukkantak olyan személyekre, akik jogosulatlanul csatlakoztak az áramszolgáltató hálózatára. Az igazgató elmondta, az országos kampányon kívül Hargita megyében minden hónapban végeznek hasonló ellenőrzéseket. Esetenként háztartásokat, vállalatokat, panziókat vagy éppen fűrésztelepeket vesznek górcső alá.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
szóljon hozzá!