Szent Márton püspök emléknapja alkalmából több száz helybéli, rengeteg zarándok, közéleti és egyházi személyiségek jelenlétében adtak hálát a csíkszentmártoni műemlék templomban az elmúlt egy év alatt elvégzett munkálatokért vasárnap.
2012. november 11., 18:142012. november 11., 18:14
2012. november 11., 18:292012. november 11., 18:29
A szentmártoni római katolikus egyházközség kétnapos ünnepének fő mozzanatára zsúfolásig megtelt az 1802-től 1814-ig, a korábbi templom alapjaira épített istenháza, amelynek teljes helyreállításából egyelőre az épület szerkezetének megerősítését és a belső festését valósították meg.
Vakaria Béla plébános beszédében háláját fejezte ki a helyi polgármesteri hivatalnak, a híveknek, a közbirtokosságnak és a megyei önkormányzatnak, amelyek anyagi támogatásával befejeződhetett a felújítás első fázisa, sőt, mint fogalmazott, „nem csak a boltívek újjáépítését és a tetőszerkezetben elhelyezett vonórudakat tudták határidőre átvenni, hanem a régi ablakok új, festett üvegekre való cseréjét is sikerült megoldani”. A plébános egyúttal hangot adott abbéli reményének, hogy „a felújított templom Isten dicsérete mellett a fiatal generáció erkölcsi nevelésében is fontos szerepet játszhat”.
Az eddig elvégzett munkálatokra Joó Balázs mórahalmi (Magyarország) plébános mondott áldást. A Csíkszentmárton testvértelepüléséről érkezett főtisztelendő elmondása szerint „nagy öröm azt látni, hogy az anyaországtól több száz kilométerre is ilyen erős, összetartó és dolgos magyar keresztény közösségek léteznek”.
Búcsús beszédében Gergely Fülöp nyugalmazott esperes az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek fontosságára hívta fel az egybegyűltek figyelmét. „A felnőttek és a gyerekek világából is egyre jobban hiányzik a nagylelkűség és megbocsátás. Pedig az irgalmasság vezérgondolatai kellene végigvezessenek az életen. Egyszerű gondolatok ezek: az éhezőknek ételt, a szomjazóknak italt, az utasoknak szállást kell adni, a szegényeket ruházni, a betegeket és börtönben lévőket meglátogatni, a halottakat eltemetni, értük imádkozni, valamint a bűnösöket meginteni, a tudatlanokat tanítani, a kétkedőknek jó tanácsot adni, a szomorúkat vigasztalni, a bántalmakat békével tűrni és az ellenünk vétkezőknek megbocsátani” – mondta el a jelenleg Csíkborzsován szolgáló pap, hozzátéve, hogy mindenkinek saját feladata harcolni a szeretet ellenségei ellen.
„Az önzés, a kapzsiság és a lopás egyre nagyobb teret nyer – de soha ne feledjétek, hogy a szeretetből minél többet szórunk szét, annál több marad nekünk. Tudjatok és akarjatok a szeretet önkéntesei lenni, hogy teljes értékű lehessen a földi életetek” – nyomatékosított Gergely atya.
A csíkszentmártoni műemlék templom renoválásából hátravan még többek között a tetőszerkezetet visszaállítása az eredeti 45 fokos szögbe, és cseréppel történő újjáfödése, valamint a teljes külső felújítás.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!