Minden Hargita megyei egészségügyi szolgáltatónál lehet már használni az egészségügyi kártyákat, mert mindenki megvásárolta a leolvasókat. Az elmúlt két hétben ugyanakkor megnőtt az aktivált kártyák száma, a megyében több mint 24 ezer azonosítót használtak már tulajdonosaik.
2015. március 16., 19:242015. március 16., 19:24
A Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár hétfőn közzétett adatai szerint már 24 181-en használták már első alkalommal az azonosítót. Hargita megyében a 18 év feletti, egészségbiztosítással rendelkező személyeknek összesen 203 669 kártyát nyomtattak.
Az egészségügyi kártya egyik célja, hogy jelezze, tulajdonosa rendelkezik egészségügyi biztosítással, a másik pedig, hogy használata révén a beteg megerősítse, igénybe vette az adott szolgáltatást például az orvosnál vagy a kórházban. Amint újságírói kérdésre válaszolva a megyei egészségbiztosító pénztár vezetője, Duda Tihamér és a megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője, Tar Gyöngyi megkereséünkre rámutatott, a kártya a biztosítotti státus változásait is jelzi majd. Tehát ha valaki kapott egészségügyi kártyát, mert azok nyomtatása idején rendelkezett egészségbiztosítással, később azonban a biztosítása megszűnt, ezt jelezni fogja az elektronikus nyilvántartó rendszer akkor, amikor a kártyát használják.
Mivel a kártyák korábbi kiállítása óta újabb kártyákat nem nyomtattak még, vannak olyan személyek, akik közben betöltötték a 18. életévüket és továbbra is van egészségbiztosításuk, az azonosítóval azonban még nem rendelkeznek. Hogy ezen személyek számára az országos egészségbiztosító pénztár mikor állítja ki a kártyákat és a posta mikor kézbesíti, pontosan nem tudják még a megyei pénztárnál.
Szerkesztőségünknek jelezte ugyanakkor egy egyéni vállalkozó, hogy bár fizeti az egészségbiztosítást a pénzügyi hivatalnál, ahogy ezt szabály szerint meg kell tennie, az egészségbiztosítónál mégsem szerepel biztosítottként a pénzügyi hivatal által küldött adatbázisban, ezért kártyát sem kapott. Mindenki, aki tudja, hogy egészségbiztosítással rendelkezik, de eddig még nem kapott egészségügyi kártyát, érdeklődjön az egészségbiztosító pénztárnál – mondta a problémák kapcsán Duda Tihamér.
Tar Gyöngyi közölte, nem kaptak sok panaszt a kártyahasználat kapcsán, inkább azt jelezték intézményüknek orvosok, hogy nehezebb az aktiválási folyamat a vártnál, ezért nem könnyű ezt elvégezni, amikor tele van beteggel a rendelő. A népegészségügyi igazgatóság vezetője úgy véli, ahogy az elektronikus receptek bevezetésekor tapasztalt gondok megoldódtak, úgy a kártyahasználatot is meg fogjuk szokni.
Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.
Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.
Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.
A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.
Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.
Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.
Az átszervezés nyomán 25 állást szüntetnek meg, ezek közül jelenleg hat betöltetlen – elfogadta a gyergyószentmiklósi testület azt a határozatot, amely a polgármesteri hivatal működését a kormány által előírt kötelező létszámplafonhoz igazítja.
Elszállítják a zöldhulladékot a magánházaktól, a lombtalanítási akció április 20. és 26. között lesz Gyergyószentmiklóson.
Betörés miatt négy férfit fogtak el Maroshévízen, miután egy helyi lakos bejelentette, hogy ismeretlenek törtek be az otthonába, és elvitték a kézitáskáját. A rendőrök rövid idő alatt azonosították a gyanúsítottakat, a lopott holmit pedig visszaszerezték.
szóljon hozzá!