
Fotó: Iochom Zsolt
A közelmúltban két olyan dolog is történt, amiért az „elkövetők” megérdemlik a Minta Egyesületnek a Beolvadásból jeles díját – számolt be hétfőn csíkszeredai sajtótájékoztatóján Tőke Ervin, a Minta elnöke.
2015. március 30., 13:262015. március 30., 13:26
2015. március 30., 15:282015. március 30., 15:28
A Minta szégyendíját Kovászna város önkormányzatának magyar tagjai – élükön a polgármesterrel – azért kapták meg, amiért az idei év legnagyobb kulturális tételeként megszavazták, hogy Avram Iancunak állítsanak emlékművet a városban, a nevét viselő iskola udvarán. Thiesz János polgármester Avram Iancu személyi kultuszának ápolásáért részesül az „elismerésben”.
Ugyancsak Beolvadásból jeles díjat ítéltek oda Szabó Ödön és Kiss Sándor Bihar megyei képviselőknek, akik március 15-én, piros-sárga-kék szalaggal ellátott koszorúval „tisztelegtek” a magyar nemzeti ünnepen.
„Sokat gondolkoztunk azon, hogy kerültünk ide, hogy egy székely városban egy olyan személynek állítsanak szobrot, aki felelős a dél-erdélyi magyar közösség kiirtásáért, mintegy ötezer ember lemészárolásáért?” – tette fel a kérdést Tőke Ervin. A Minta elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar közösség által megszavazott képviselők a szabadságharc ünnepén „egy másik elnyomó hatalomnak a jelképével koszorúznak”. Megítélése szerint mindkét esetben vagy a súlyos tudatlanságról van szó, vagy ezek az emberek annyira meg szeretnének felelni a román nemzetállamnak, hogy feladják önazonosságukat és ilyen tettekre vetemednek – summázta a sajtótájékoztató végén Tőke Ervin, aki a nap folyamán postázza az okleveleket.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!