Bensőséges Szent László-napi ünnepség Szépvízen

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Világi és egyházi rendezvények összhangja jellemzi a szépvízi Szent László-napi ünnepségsorozat programkínálatát. A négy naposra tervezett hétvégi rendezvényen lesz koszorúzási ünnepség, minifoci bajnokság, koncert és utcabál valamint harcművészeti bemutató is.

Barabás Hajnal

2013. június 27., 13:292013. június 27., 13:29

A Szent László emlékhelyen tartott búcsús szentmisével vette kezdetét a szépvízi Szent László-napi ünnepségsorozat csütörtökön. Pénteken világi programponttal folytatódik rendezvény, ugyanis a sajtkészítés művészetéről tartanak előadást 15 órai kezdettel. „A Csengő tejszövetség tagjainak mutatják be szakemberek, hogy milyen sajtféleségeket készíthetünk, tulajdonképpen ez egy előzménye az épülő sajtüzemünknek” -  tájékoztatott Ferencz Tibor Szépvíz polgármestere.

Szombaton sűrű napnak néz elébe a szépvízi lakosság: délelőtt 11 órától az iskolásoknak tartanak Szent László történelmi vetélkedőt a községháza pincetermében, ahol előadást tart Szőke István-Attila költő, ugyancsak 11 órától a nagy népszerűségnek örvendő minifoci bajnokság is kezdetét veszi a futballpályán. Ugyancsak sportrendezvénnyel folytatódik az ünnepségsorozat, 14 órakor amatőr asztalitenisz vetélkedőé lesz a főszerep a tornateremben.

A Szent László-napi ünnepség egyik legkiemelkedőbb programja János László festőművész kiállítása lesz, 17 órától tartják a megnyitóját. „Ismereteim szerint egyetlen szépvízi születésű festőművész, és idén századik születési évfordulóját ünnepeljük. Sikerült összegyűjteni több mint 30 képét, és úgy néz ki a kiállításmegnyitón jelen lesz a lánya is” - mondta az elöljáró. Szombat este a szórakozáson lesz a hangsúly, 20 órától a főtéren harcművészeti bemutatókat csodálhat meg a közönség, majd később Klemy és Bojtorján koncert lesz, melyet Szépvíz Rádió Retro Party szabadtéri bulija követ majd.

A Szent László-napi ünnepségsorozat záró napján, vasárnap sor kerül a hagyományos dísztanácsülésre, melyen minden évben Pro Communitas-díjjal tüntetnek ki olyan helybélieket, akik sokat tettek a közösségért. Ezúttal Szatmáry Domokos Zsolt karate oktató veheti át a kitüntetést. „számomra nagy megtiszteltetés, nemcsak az én érdemem, hanem a csapaté is” - vallotta a több mint 14 éve harcművészetet tanító Szatmáry.

A Szent László szobornál a koszorúzási ünnepség 11 órától kezdődik, ünnepi beszédet pedig Harangozó Imre néprajzkutató mond. A búcsús szentmise délután fél egykor kezdődik. Vasárnap délután öreg-fiatal focimérkőzés lesz, este pedig kulturális műsorok lesznek terítéken. A Szenttamási Csonkatorony, a Szentmiklósi Cserebojtos, a Szépvízi Pozdor hagyományőrző csoportok valamint az újkigyósi testvértelepülés Tengelic Énekegyüttesének előadásait lehet megtekinteni a kultúrotthonban. A szépvízi ünnepség-sorozat végül vasárnap este bállal zárul, melyet a Szépvízi Ifjúságért Egyesület szervez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején

Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.

Új helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín a felújítás idején
2025. szeptember 10., szerda

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park

Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.

2027 végére nyerheti el felújított formáját a csíkszeredai Fodor Sándor park
2025. szeptember 10., szerda

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében

Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.

Felborult egy autó, ketten megsérültek Tusnádfürdő közelében
2025. szeptember 10., szerda

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában

Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.

Több utca felújítását kell befejezni Csíkszeredában
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

2025. szeptember 04., csütörtök

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése

Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése
2025. szeptember 04., csütörtök

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök

Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

2025. szeptember 01., hétfő

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon

Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon