
Fotó: Tamás Attila
Vetített előadást és bemutatót tartottak kedden a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola képviselői a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában.
2017. február 21., 21:232017. február 21., 21:23
2017. február 22., 11:592017. február 22., 11:59
A bemutató során ismertették a magyar szablya, valamint forgatóinak történetét. Imreh-Marton István, a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola alapítója hangsúlyozta, hogy „a magyar szablya az egyik honfoglalás korából fennmaradt tárgy, és főként a hagyományőrzés céljával kezdték el tevékenységüket, a szablyavívás oktatását”.
Az előadás után a résztvevők nyílt edzésen próbálhatták ki a szablyavívást, kézbe vehették a magyar szablyát is. A hagyományőrző sportolási lehetőség iránt érdeklődők a továbbiakban keddenként 18 órától rendszeresen járhatnak edzésekre.
A villanyáram-szolgáltató vállalat a következő időszakban topometriai méréseket végez a csíkszeredai elektromos elosztóhálózaton, amely a közepes és alacsony feszültségű légvezetékeket, illetve földkábeleket érinti.
Decemberben benyújtják azt a pályázatot, amelynek célja európai uniós támogatást szerezni a Csíkszeredában tervezett, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt vasúti felüljáró építésére. A finanszírozási szerződés aláírása jövőben történhet meg.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Az újszülöttgyógyászati osztály kezdeményezésére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Hargita Megye Tanácsának támogatásával idén is megünnepli a korababákat.
Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén: Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván volt szükség a legutolsó megoldást választani. A közeli erdőkben még így sem csökkent jelentősen a számuk. Az új jogszabály segítséget jelent.
Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
szóljon hozzá!