Befejeződött a turulmadár restaurálása

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Befejeződött a madéfalvi emlékmű turulmadarának felújítása, az emlékmű és környezetének rendbetételén azonban még van mit dolgozni. A cinkből készült madarat csütörtökön helyezik vissza az obeliszk tetejére a restaurálást végző Kolozsi Tibor szobrászművész felügyelete alatt.

Szabó Kamilla-Mária

2015. március 11., 11:252015. március 11., 11:25

A magyar kormány 17 millió forintos támogatása révén rendbe hozott szobor március 15-ére visszakerül régi helyére. A restaurálást végző kolozsvári Kolozsi Tibor a tervek szerint csütörtökön utazik Madéfalvára, hogy felügyelete alatt visszahelyezzék a madarat az emlékmű tetejére.

Korábban már többször is beszámoltunk arról, hogy pénz hiányában lassan halad, akadozik az emlékmű felújítása, erre a problémára a vérengzés 251. évfordulóján tartott madéfalvi megemlékezésen kaptak megoldást a madéfalviak. Január hetedikén ugyanis Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár bejelentette, támogatják a felújítást.

„Alaposan meggyötörte a turulmadarat a szél mellett a hó is, hiszen a szárny fesztávolsága 2,5 méter, nem kis nyomásnak lehetett kitéve, amikor rárakodott a sok hó” − mondta korábban Kolozsi. Azt is szobrászművésztől tudjuk, hogy a cinkből készült alkotás, illetve a váz és a szoborfal közötti összekötő elem is megrepedt, ugyanilyen állapotban volt a váz, amely elferdült és ki kellett cserélni, gyakorlatilag minden forrasztást újra el kellett rajta végezni. Miután az emlékműről tavaly júliusban leemelt turul felújítása befejeződött, egy csíkcsicsói raktárépületbe szállították, ahonnan a visszahelyezés napján viszik majd Madéfalvára.

Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere kérdésünkre elmondta, a turulmadár restaurálása ugyan befejeződött, de az emlékmű teljes megújulásáig van még tennivaló. Hozzátette, ha az időjárás megfelelően alakul, csütörtökön kerülhet vissza eredeti helyére a több mint 100 éves madár, az obeliszk és környezetének rendbetételét az idő tartós felmelegedése után folytatják. Az elképzelések szerint októberig, az emlékmű felszentelésének 110. évfordulójáig befejeződik a teljes munkálat, akkor avatnák fel a rendbe hozott emlékművet.

A községvezető kifejtette, a tervek elkészíttetése előtt telekönyveztetniük kellett az emlékmű területét, illetve az építményt, mivel nem volt rendezve azok tulajdonviszonya. A több mint 700 ezer lej összértékű munkálat kivitelezéséhez Hargita Megye Önkormányzata 350 ezer lejjel, a helyi közbirtokosság 20 ezer lejjel, a madéfalvi önkormányzat 40 ezer lejjel, a magyar kormány először 3 millió forinttal (hozzávetőleg 43 ezer lejjel), legutóbb pedig további 17 millió forinttal (245 ezer lejjel) járult hozzá – részletezte Szentes.

A magyar kormánytól kapott 245 ezer lej révén nemcsak a turulmadár felújítása valósult meg, hanem általa fejeződhetnek be a hátralévő területrendezési és restaurálási munkálatok is. Az átadásig még befejezik az obeliszk takarítását, járdákat alakítanak ki, hogy két oldalról is megközelíthető legyen az emlékmű, kőpadokat helyeznek ki, restaurálják a keresztfákat, feltöltik a zöldfelületet, beépítik az öntözőberendezést és gyepesítik a megmozgatott területeket – foglalta össze a teendőket az illetékes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt

Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam

Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam
2026. április 25., szombat

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése

Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése
2026. április 24., péntek

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson

Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában

Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában
2026. április 23., csütörtök

Közel 600 lövedéket robbantottak fel Csíkkarcfalván

Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.

Közel 600 lövedéket robbantottak fel Csíkkarcfalván
2026. április 22., szerda

Tömbházakat szigetelnek a Lendület sétányon Csíkszeredában

Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.

Tömbházakat szigetelnek a Lendület sétányon Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Csúszik a csíkszeredai megyeháza felújítása, de a legfontosabb munkákkal időben elkészülhetnek

Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.

Csúszik a csíkszeredai megyeháza felújítása, de a legfontosabb munkákkal időben elkészülhetnek
2026. április 21., kedd

Szent György Napok lesznek Csíkszentgyörgyön

Kulturális és közösségi programokkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, a Szent György Napokat április 24. és 26. között szervezik meg.

Szent György Napok lesznek Csíkszentgyörgyön
2026. április 20., hétfő

Vészhelyzetekre készítik fel az időseket az Ezüst Akadémia előadásán

Újraindult az Ezüst Akadémia előadássorozat Csíkszeredában, ez alkalommal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője tart előadást. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodhatnak.

Vészhelyzetekre készítik fel az időseket az Ezüst Akadémia előadásán
Hirdetés