
Fotó: Veres Nándor
Egyre jobban süllyed Csíkszeredában a nemrég felújított Villanytelep utca aszfaltburkolatának egy része. Nem csak horpadások vannak, egy helyen már az úttest is beszakadt.
2015. június 15., 11:502015. június 15., 11:50
2015. június 15., 21:172015. június 15., 21:17
Pünkösd előtt már kétirányúvá vált az utcának a Brassói út és Hargita utca közötti szakasza, amelynek tavaly elkezdett felújítását idén fejezték be. A burkolat problémái azonnal jelentkeztek, a távolsági autóbusz-állomás felőli oldalon, ahol tavaly új esővíz-elvezető vezetéket fektettek le, több helyen megsüllyedt, behorpadt az aszfalt. A felújítást végző cég Glover Construct illetékese akkor azt mondta, nem lehet tudni, hogy a talajba történt rétegvíz-beszivárgások vagy a tavaly késő ősszel, a talaj menti fagyok beállta után elvégzett tömörítés miatt történt ez.
Az viszont egyértelmű, hogy azóta a horpadások mélyebbek lettek, és egyúttal veszélyt jelentenek a forgalomra is. Egy helyen már beszakadt az aszfalt, és jól látszik, hogy üreg van alatta. A Brassói út irányába tartó járművek most is a megsüllyedt útburkolaton haladnak, a horpadásokat kikerülő nagyobb járművek pedig kénytelenek átlépni az úttest záróvonalát. Az úthibákat semmi nem jelzi, a helyismerettel nem rendelkező autóvezetők így balesetveszélyes helyzetbe kerülhetnek a nagy forgalmú utcában.
A megsüllyedt útburkolatot csak félpályás útlezárás alkalmazásával lehet kijavítani, ám ez mostanig nem történt meg, hétfőn a helyszínen munkakezdés jeleit sem láttuk. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mikor történhet meg a helyreállítás – derült ki a felújítást végző cég illetékesével, Antal Ágotával történt telefonbeszélgetés után. Ő azt mondta, nem tud semmit mondani ezzel kapcsolatban.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!