
A tizennégy évesek korcsoportjában első helyezéssel tért vissza a Norvégiában megrendezett legnagyobb nemzetközi ifjúsági futballtornáról a Balánbányai Bányász Sportegyesület kispályás fiúegyüttese. A bányaváros fiataljai kilencvenöt csapatnál bizonyultak jobbnak.
2013. augusztus 08., 16:592013. augusztus 08., 16:59
2013. augusztus 10., 22:392013. augusztus 10., 22:39
Az Oslóban július 27. és augusztus 3. között sorra került Norvég-kupán hatvan ország 1440 lány- és fiúcsapatának több mint harmincezer fiatalja szállt harcba a különböző trófeákért. Az 5+1 fős kispályás labdarúgócsapatok között a tizennégy évesek korosztályában a balánbányaiak az F-csoportból tizenhárom találattal és kapott gól nélkül jutottak a rájátszásba. A második körben ellenfélül kapott mindhárom csapatnál is jobbnak bizonyultak a kisváros focistái. Az elődöntőben a norvég Syril 1 együttesét 2–0-ra múlta felül a Bányász, a döntőben pedig a szintén norvég Oppdal 1 csapatának lőttek öt gólt – míg csak egyet kaptak.
A tornán immár tizenegy éve rendszeresen részt vevő balánbányai csapat korábban már két alkalommal is eljutott az elődöntőig, a dobogó legfelső fokára viszont most először sikerült feljutni. A korcsoport legjobb játékosának címét egyébként a balánbányai Tilici Alexandru Sebastiannak ítélték. Brezovszky György, a település polgármestere háláját fejezte ki a balánbányai önkormányzatnak, Hargita Megye Tanácsának és a gyerekek szüleinek, hogy támogatásukkal hozzájárultak a kiemelkedő eredmény megvalósításhoz.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!