A nyár folyamán a polgármesteri hivatal ügykezelésébe kerülhet több olyan csíkszeredai utca, amelyet 2012-ben az 578-as európai út városi szakaszaiként újítottak fel. Előtte ezeken az utcákon kijavítják az úttestre nem megfelelően felfestett jelzéseket.
2014. március 19., 18:432014. március 19., 18:43
2014. március 19., 18:492014. március 19., 18:49
Közel két éve készült el az európai út Csíkszeredán átvezető szakaszaiként a Brassói út, a Rét, a Forrás utca, illetve a Hargita utca egy részének újraaszfaltozása. Ezeket azóta is az országos útügyi társaság adminisztrálja, noha a város a munkálatok befejezése után már visszakérte. Nyáron a helyzet megváltozhat.
Átadás kormányhatározattal
Kérdésünkre Cătălin Romanescu, az országos útügyi társaság Hargita megyei kirendeltségének igazgatója elmondta, a közel két éve újraaszfaltozott utcák várhatóan nyáron kerülnek ismét a városháza ügykezelésébe. „Nyár elején lejár a kétéves jótállási időszak az elvégzett munkálatokra. Azután veszik át az építőtől majdnem az összes olyan útszakaszt, amelyek városokon vezetnek át, beleértve Csíkszeredát, Sepsiszentgyörgyöt és Maroshévízt is, amelyeket átadnak a polgármesteri hivatalok ügykezelésébe. Erről kormányhatározat készül” – közölte az igazgató.
Kijavítják az útfestéseket
Az útszakaszok átadását megelőzi azoknak a nem megfelelően felfestett forgalomirányító jelzéseknek a kijavítása, amelyek az eltelt közel két év alatt sok értetlenséget és bosszúságot okoztak az autósoknak. A Brassói úton, a vasútállomás előtti szakaszon az úttestre felfestett, illetve a forgalomirányító táblák egymással ellentétes jelzései zavarhatják meg a helyismerettel nem rendelkező autóvezetőket, nem sokkal távolabb pedig a Brassói út 7-es és az ezzel összeépült Kossuth Lajos utcai tömbházak belső parkolójába akadályozta a behajtást a úttestre festett záróvonal.
Elhúzódó per, mint akadály
„Ezek az útfestések a felújítás előtt készült terv alapján történtek. Időközben forgalmi változások is voltak, ezért alakult ki ez a helyzet, de a tavasz folyamán, ahogy az útfestések megkezdődnek, ez megoldódik” – magyarázta az igazgató, hozzátéve, a módosítások előtt egyeztetnek a polgármesteri hivatallal. Tavaly azért nem változtattak, mert az országutak útfestésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményét megóvta egy vesztes cég, aztán bírósági ügy következett, amely csak idén januárban zárult le.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!