Alapjaitól kell megerősíteni a vasúti felüljárót

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az elkövetkező években alapjaitól kell megerősíteni a csíkszeredai vasúti felüljáró hidat – derült ki egy szakértői véleményezésből, amelyet a polgármesteri hivatal készíttetett. A várható költségek, és a beavatkozás módjának meghatározását egy megvalósíthatósági tanulmány segíti majd.

Kovács Attila

2013. szeptember 10., 15:392013. szeptember 10., 15:39

2013. szeptember 10., 15:542013. szeptember 10., 15:54

A vasúti felüljáró mozgása, remegése az utóbbi években minden elvégzett javítást rövid életűvé tett: folyamatosan gödrök jelentek meg, főként a hídon levő tágulási pontok közelében, amelyeket 2007-ben, a főjavításkor rugalmas anyaggal tömtek be, de repedések, gyűrődések keletkeztek rajtuk. Minden télen hideg aszfalttal próbálták eltüntetni a gödröket, de ez nem tartott sokáig, az úthibák ismét megjelentek, a kátyúk mélyültek, a meleg aszfalttal történt javítások sem hoztak tartós megoldást.

Főként az úttest városból kivezető sávján kellett óvatosan haladniuk az autósoknak a sok kátyú miatt, a hirtelen fékezés, a gödrökön való áthajtás, de ezek kikerülése is balesetveszélyt jelentett, mert sűrű a forgalom. A hídon átvezető úton, amely az országos útügyi társaság ügykezelésébe tartozik, elkezdték a burkolat javítását, miután több összefüggő szakaszon felmarták a tönkrement aszfaltot.

Jelentős beavatkozás szükséges

Az aszfaltozás most egy ideig járhatóvá teszi az említett útszakaszt, de a híd problémáinak megoldásához jelentős beruházásra van szükség. Elkészült az a szakértői véleményezés, amelyet Csíkszereda Polgármesteri Hivatala egy bukaresti cégtől rendelt meg a híd állapotának felmérésére, és ez egyértelművé teszi, hogy meg kell erősíteni az építményt. Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre elmondta, a felmérés szerint a híd tartópilléreinél található talajszerkezet nem stabil, ez okozza a híd remegését, mozgását és a futófelület károsodását.

A szakértői véleményezés javasolja azt is, hogy a vasúti felüljárót a jelenlegi többnyílásúból egynyílásúvá kellene átépíteni. A megerősítés nélkül minden, az útfelületen elvégzett javítás, aszfaltozás csak időleges változást jelent. Az alpolgármester szerint először a hídon átvezető útnak kell a város ügykezelésébe kerülnie, majd megrendelhető egy megvalósíthatósági tanulmány, amely választ ad azokra a kérdésekre, hogy milyen beavatkozásokra van szükség a híd megerősítéséhez, és ez mennyibe kerül.

Egy új útszakasz tehermentesítené a hidat

A megerősítés előtt viszont el kellene készülnie egy új útszakasznak, amely a Brassói utat a vasúti felüljárótól indulva a Rét utcával és ezáltal a taplocai elkerülő úttal is összekötné. Ez az 1200 méteres új út a felüljáró alatti útszakasztól a vasúti sínek mellett vezet majd a Rét utcáig, kapcsolatot teremtve ezáltal a Székelyudvarhelyről Brassóba és a fordított irányba tartó teherforgalom, illetve a taplocai elkerülő utat használó járművek számára is, tehermentesítve így a hidat.

Erre az útra azért is szükség lesz, mert a vasúti felüljáró megerősítésének idejére a forgalmat le kell állítani. Szőke Domokos szerint ezek a feladatok, akárcsak a taplocai elkerülő út aszfaltozása, a város számára az elkövetkező időszak kihívásait jelentik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés