Akadályokkal kezdődik a kivitelezés

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több helyszínen kezdődik el rövidesen az uniós támogatást élvező projekt keretében a víz- és szennyvízcsatorna-hálózatok felújítása, bővítése. Csíkszeredában, Fitódban és Csíkszentléleken július végén vagy augusztus elején, Szentegyházán pedig még hamarabb hozzáfognak a munkához. Van ahol viszont várni kell az óvások miatt.

Kovács Attila

2013. július 17., 18:552013. július 17., 18:55

2013. július 17., 18:552013. július 17., 18:55

A 73 millió euró értékű projekt keretében eddig három beruházás kivitelezésére kötöttek szerződést a közbeszerzési eljárások befejeztével. Ezek egyike az a 22,38 millió lej értékű munkálat, amelynek során Csíkszereda zsögödi, illetve keleti részén, Szentléleken, Fitódban, valamint Csomortánban építenek és újítanak fel víz- és szennyvízvezetékeket, illetve átemelő állomásokat. A beruházás kivitelezési ideje 21 hónap, Csíkszeredában a Hargita, Fürdő, Tető, Hargita, Rét, Búza, Levendula, Hargita II., Olt, Sas, Hajnal, Szentlélek, Nagy Imre, Zsögöd, Kicsimező, Kútpatak, Kőbánya Gyakorlótér (jelenleg Tudor Vladimirescu), Bérc, Zsögödfürdő utcákat és a Brassói utat érintik a munkálatok.

Mint Zólya László, a Harvíz Rt. térségi víz és csatornaszolgáltató vállalat vezérigazgatója elmondta, a kivitelező szervezi a munkatelepet, az összes dokumentációt benyújtották a megyei önkormányzathoz, amely várhatóan jövő héten bocsátja ki az építkezési engedélyt. Ezután már az építkezési felügyelőség jóváhagyását kell megszerezni, így várhatóan július végén vagy legkésőbb augusztus első napjaiban már dolgozni fognak az említett településeken.

A kivitelező, a kolozsvári ACI Rt. és a bukaresti Romprest Service Rt. alkotta konzorcium egy korábbi ígéret szerint helyi munkaerőre és alvállalkozókra is számít. Szentegyházán, ahol a vízműveket és a szállítóvezeték-hálózatot kell bővíteni, még korábban elkezdődhet a munka, az építkezési engedélyt megkapta a kivitelező cég, ott is az építőtelep szervezése van folyamatban.

Felbontották a legnagyobb értékű szerződést

A projekt keretében a legnagyobb értékű kivitelezési szerződést, amelyet az izraeli tulajdonban levő Solel Boneh International Romania céggel kötöttek meg, fel kellett bontani, mert a közbeszerzési eljárás eredménye ellen óvást benyújtó, majd pert indító másik ajánlattevő cég keresetét a marosvásárhelyi ítélőtábla elfogadta. A beruházás értéke 43,4 millió lej, és a szépvízi vízmű, a csíkszeredai és pálfalvi víztartályok felújítására, a Szépvíz–Csíkszereda közötti 16,5 kilométeres új ellátóvezeték megépítésére, Pálfalván, Csomortánban, Delnén és Somlyón több új vezeték építésére, valamint Borzsovában, Csomortánban és Somlyón új víztartályok építésére vonatkozik.

Kérdésünkre válaszolva Zólya azt mondta, a bírósági ítélet írásos indoklását még nem kapták meg, csak annak ismeretében dönthetnek a további lépésekről. Az ítélet végleges, az igazgató valószínűnek tartja, hogy a két cég árajánlatait újra kell értékelni. Óvással szembesültek a csíkszentdomokosi víz és szennyvízcsatorna-hálózatot bővítésére kiírt közbeszerzési eljárás során is, az eredményt ezen a héten óvta meg a második helyezett cég. Ugyancsak óvás miatt húzódik a  csicsói víz- és csatornahálózat építésére kiírt közbeszerzési eljárás véglegesítése is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés