Jobbára a kalandvágy sarkallta a tusnádfürdői Hosszú Emesét, hogy belevágjon az El Caminó-i zarándoklatba. A 26 éves egyetemista lány egy csíkszeredai zarándoktársával, Keresztes Zsuzsával együtt egy hónapig átlagban napi 27 kilométert gyalogolt és közel 800 kilométert tett meg Szent Jakab útján.
2015. október 06., 13:042015. október 06., 13:04
„Csípőficamom meg bokasülyedésem van, illetve a térdemmel is egy kis probléma, ezért világéletemben óvtak, még testnevelésből is felmentettek. Ez engem nagyon zavart, ezért is akartam bebizonyítani magamnak, hogy ezen az úton végig tudok menni. Talán volt egy kis vallásos indíttatás is, mivel eléggé szabad gondolkodású vagyok, reménykedtem, hogy útközben rájövök dolgokra, de nem történt meg. Aztán mivel most tértem haza Budapestről, jelenleg egyetemista vagyok és válaszút előtt állok, talán abban is reménykedtem, hogy az út során kitalálom, mit is akarok tenni a továbbiakban, de hát ez sem történt meg. Nem tudok megvilágosodásról beszélni, de nem is ez volt a célom” – magyarázza Hosszú Emese, aki egy kilenc kilós hátizsákkal a hátán indult el a nagy útra augusztusban.
Hosszú Emese és Keresztes Zsuzsa augusztus 25-én vágott neki a nagy kalandnak, Kolozsvárról repülővel utaztak Zaragozáig, majd busszal haladtak tovább Saint Jean Pied de Portig, ahonnan 27-én délután gyalogosan indultak el a Világörökség részét képező Szent Jakab útján. Harminc nap elteltével, közel 800 kilométer megtétele után érkeztek meg Santiago de Compostellába, a végállomásra, ahonnan nemrégiben tértek haza. „Mostanában divat, hogy Santiago de Compostellából a zarándokok továbbmennek Fisterrába, ahol elégetnek egy-egy olyan ruhadarabot, amiben zarándokoltak. Ez egy száz kilométeres útszakasz, de mivel mi már megvásároltuk visszafele a repülőjegyet, szorított az idő és nem fért bele még további gyaloglás, így – bár szégyenlem – ide busszal mentünk és mi is elégettünk egy egy ruhadarabot. Csodálatos hely, az az érzése az embernek, hogy a világ végén van” – meséli a napbarnított fiatal lány.
Bár Csíkszeredából ketten indultak el, végül hármasban zarándokoltak, csatlakozott hozzájuk egy szintén erdélyi fiatal nő. „Minden napnak megvan a maga csodája. Nem volt olyan nap, hogy ne történjen valami” – mondja nevetve Emese miközben élményeit osztja meg. Esténként rendszerint zarándokszállásokon tértek nyugovóra, ám akadt kivétel is. Már a zarándoklat első éjszakáját a szabad ég alatt kellett tölteniük, illetve egy alkalommal egy apró garázsban húzták meg magukat több zarándok társaságában. „A Napoleon útján, az úgynevezett francia úton haladtunk, amely felvisz a Pireneusokba, gyönyörű a látvány, a táj, de nagyon meg kell szenvedni ezt az első szakaszt, amikor felfelé megyünk a hegyen. Majdnem a hegycsúcs közelében találtunk is szállást, ám mivel antipatikusak is voltak és drága is volt, nem maradtunk ott, hanem a közelben egy pásztor beleegyezésével egy raktár udvarán, a szabad ég alatt éjszakáztunk további két zarándokkal. Hálózsákban aludtunk, rettenetesen fújt a szél, de ott voltunk majdnem a Pireneusok tetején, mély sötétségben, felettünk a csillagok, és én arra gondoltam, hogy ha valaki megkérdezné, hol lennék legszívesebben, azt mondanám, itt és nem máshol. Később kiderült, mind az ötünkben ezek a gondolatok fogalmazódtak meg. Megható érzés volt.”
Mély barátságok szövődnek
Emese egyébként időnként elvált társaitól és egyedül haladt, elsősorban azért, mert két társának gyorsabb volt a tempója, neki meg lassúbb. „Reggelente együtt indultunk el. Úgy 10 kilométer megtétele után közösen kávéztunk, reggeliztünk, majd én fél órával hamarabb indultam tovább, mint ők. Volt amikor bevártam őket, aztán újra lemaradtam. Volt, amikor idegenek csatlakoztak hozzám, beszélgettünk, aztán elbúcsúztunk, ha az embernek kedve volt, társalgott, ha egyedül akart, haladni, azt is tiszteletben tartották” – eleveníti fel. Mint megjegyzi, nagyon sok emberrel szóba elegyedett, sok megindító élettörténetet megismert. Találkozott Ausztráliából, az Egyesült Államokból, Izraelből, Koreából, illetve számos európai országból érkezett zarándokkal, sokuk között életre szóló barátságok kötődnek. „Sok az egyetemista és a meglepően jó kondícióban lévő nyugdíjas. Van, aki túrázni megy, más spirituális vagy vallási megfontolásból indul el. Én nem vártam nagy csodát. Az El Camino mindenkinek a saját útja. Az élet nem szépirodalmi regény, hogy elhiggyük, csodák történnek ott veled, de van, aki sok mindent csodának él meg” – mondja határozottan.
„Célba akartam érni, és sikerült”
A helyiek kedvesek és segítőkészek – meséli –, bár őt személy szerint meglepte, hogy sok helyen nem értik az angol nyelvet. Nem egyszer volt arra példa, hogy az úton haladva nem vették észre, a nyomukban autó jön, a sofőr ugyanis nem dudált rájuk, hogy ne zavarja a zarándokokat.
„Szép helyeken jártunk, több templomot is meglátogattunk, Santiago de Compostellában, a katedrálisban pedig mindenkiért elmondtam egy imát, és ez jólesett. Csodálatos út, ahol van lehetőség mindenre, tulajdonképpen az embertől függ, hogy mennyit enged meg magának. Én szeretek sétálni, az nekem jót tesz, imádok ismerkedni, szeretek új helyeken járni és új embereket megismerni, úgy éreztem, nekem mindez elég ok volt arra, hogy elinduljak erre az útra. Azért mentem, hogy jól érezzem magam és bizonyítsak. Célba akartam érni, és sikerült” – mondja csillogó szemekkel.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A szociális segélyezettek közül 155 érintettnek van hátraléka a csíkszeredai önkormányzat felé, köztük akad olyan is, akinek 40 ezer lejt meghaladó tartozása van. Amennyiben nem törlesztenek, elvágják a szociális juttatásukat.
Patthelyzetbe került a csíkcsicsói önkormányzat a közösségi szolgáltató központ építésével, amelynek befejezése már sokat késett, de a pénzhiány miatt sem tavaly, sem idén nem tudtak előrelépni. Most az államkincstári hitelre várnak.
Az Üveggyöngyvarázs elsősorban tudományos, de nyomokban összművészeti és közösségi fesztiválnak ad otthont augusztus 15–17. között a Mikó-vár. A rendezvény a tudomány emberközeli bemutatását tűzte ki célul.
Érdemes feljegyeznünk a naptárunkba augusztus utolsó szombatját: Magyarország legsikeresebb rockoperájának egyedülálló koncertváltozata érkezik a csíksomlyói hegynyeregbe. A koncerten a részvétel ingyenes.
A csíkszeredai fizetős parkolási övezetek több lakóövezetre történő kiterjesztéséről hirdetnek majd közvitát, amely megelőzi az önkormányzati képviselő-testület erre vonatkozó döntését. A változtatások lakossági igények alapján történnek.
Országos szinten az utolsók között volt a Hargita megyei könyvtár, amely nem rendelkezett saját épülettel. Mostantól azonban állandó „otthonra” lelt az intézmény, ugyanis hétfőn aláírta Hargita Megye Tanácsa a könyvtár épületére az adásvételi szerződést.
Összeütközött egy motorkerékpár és egy személygépkocsi Csíkszentkirály közelében hétfőn reggel. A baleset következtében a motoros megsérült, kórházba szállították.
szóljon hozzá!