
Fotó: Veres Nándor
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
2025. november 10., 09:292025. november 10., 09:29
2025. november 10., 12:582025. november 10., 12:58
A közös megemlékezés alkalmával a résztvevők tiszteletüket róhatják le azok előtt a hősök előtt, akik a két világháborúban életüket adták a magyar hazáért.
köszöntő és emlékező beszédekkel, majd sor kerül a frissen felújított háborús emlékmű megáldására és megkoszorúzására, valamint a himnuszok közös eléneklésére.
Fotó: Pinti Attila
A szóban forgó emlékmű a térség egyik legrégebbi és legszebb háborús emléke, amelyet 1930 őszén állítottak, és ugyanazon év novemberében szenteltek fel. A csíkszeredai városháza programmagazinja, az Origó szerint
Alkotója a marosvásárhelyi Tompa József szobrász volt, a kőfaragási munkálatokat pedig a zsögödi Kovács Béla végezte.
Az elmúlt évszázad során az idő megviselte a művet, ezért Bodó István helytörténész kezdeményezésére idén tavasszal megkezdődött az emlékmű teljes felújítása, amely a nyár végére fejeződött be.
amikor a közösség újra birtokba veszi a méltó módon helyreállított emlékhelyet.

Negyven év alatt több mint tízezer fotót készített háborús emlékművekről, emléktáblákról a csíkszeredai Bodó István. A történelem iránti érdeklődéséről, a hadtörténeti kutatásba való elmélyüléséről, tapasztalatairól beszélgettünk.
Ezt követően, 12 órától, agapé és kötetlen beszélgetések várják a résztvevőket a csobotfalvi kultúrházban, ahol Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán közbirtokosságai látják vendégül az emlékezőket – olvasható a szerkesztőségünknek elküldött közleményben.
Nem volt áramforrás, sem tűzhely a kászonjakabfalvi katolikus plébánia udvarán levő csűrben, ami porrá égett vasárnapra éjszaka. Nemrég a templom melletti fásszín vált a lángok martalékává. Az önkéntes tűzoltók idegenkezűségre gyanakodnak.
Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.
Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.
Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.
Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.
Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.
Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.
Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.
szóljon hozzá!