A tér diskurzusai címmel szervez konferenciát a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Gazdaság- és Humántudományok Kara Humántudományok Tanszéke az egyetem csíkszeredai székhelyén pénteken és szombaton.
2012. március 27., 12:082012. március 27., 12:08
2012. március 27., 13:102012. március 27., 13:10
„A közelmúlt évtizedeiben, különösen a tudomány számos diszciplínájában végbement térbeli fordulat óta kitüntetett figyelemben részesül a bennünket körülvevő tér, mint az emberi cselekvés dinamikája által létrehozott, a műalkotások szimbolikus térábrázolásához hasonlatos konstrukció. Az emberi létezés legváltozatosabb szféráit szokás a térfogalom segítségével leírni. Beszélhetünk fizikai, metafizikai, társadalmi, kommunikatív terekről, mint olyan szervezőelvekről, amelyek feltárása számos irodalmi, nyelvi és társadalmi jelenséghez biztosít hozzáférést, és amelyek mentén diszciplínák közötti dialógus kezdeményezhető” – így fogalmaznak a kétnapos rendezvényükről a szervezők.
A konferencián elsősorban a fent nevezett kutatási területekhez kapcsolódó előadásokat lehet meghallgatni, a következő témakörökben: interkulturális és interetnikus terek; a térképzés nyelvi, textuális vonatkozásai; a tér narratológiája, tér-idő kapcsolatok, térkonstrukciós mechanizmusok irodalomban és filmben; a tér szemantikai, kognitív megközelítései a nyelvészetben, irodalom- és társadalomtudományokban; virtuális és elképzelt terek.
A konferencia angol és magyar nyelvű párhuzamos szekciókban fog zajlani. A szekcióelőadások időtartama 20 perc, amelyet vita követ. Az előadások péntek reggel kilenckor kezdődnek, azok meghallgatása mindenki számára nyitott.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
szóljon hozzá!