Fotó: Gecse Noémi
Nem sikerült a korábban megjelölt határidőre elvégezni a csicsói víz- és csatornahálózat kiépítését. A szerződés időtartamát három hónappal meghosszabbították, októberre kell végezni.
2015. július 28., 11:132015. július 28., 11:13
A magas talajvízszint, a talaj minősége nehezíti és lassítja a hálózatépítést Csicsóban, ez indokolta a kivitelezési szerződés határidejének meghosszabbítását. Három hónappal kellett kitolni a befejezést, az új határidő október 15. – tudtuk meg Nagy Istvántól. A Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat projektfelelőse szerint más akadályok nem merültek fel, az új határidőig befejezik a munkálatokat, és működőképes lesz a rendszer.
Ahogy korábban is jeleztük, tavaly decemberben a hó miatt nem került sor bizonyos utcák megfelelő helyreállítására, ennek következtében tavasszal, hóolvadás után több utcában nehezen lehetett közlekedni a sár miatt. Néhány hete kezdték el a végleges helyreállítást, és az E578-as út mentén végzett munkálatok után a többi utcában is dolgoznak. „Ezeknek a munkálatoknak a minősége megfelelő” – értékelt Nagy István. A szakember hasonlóan vélekedett a hálózat kiépítéséről is, de hozzátette, ezt csak akkor lehet egyértelműen kijelenteni, ha a rendszert belülről, kamerával is ellenőrzik. „A rendszer még nincs lezárva, és a próbák, valamint a talajvíz miatt fel van telve vízzel. Amikor végleges, zárt rendszer lesz, akkor tudunk csak videokamerás csatornavizsgálatot végezni és meggyőződni a munkálatok minőségéről” – részletezte.
A csicsói az egyik beruházás azok közül, amelyek kivitelezésére a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat európai uniós pályázati támogatást nyert. A kivitelező, a nagyszebeni Sinecon Kft., a Construcţii Kft. és a csíkszeredai Terra Rt. alkotta cégtársulás 2013 őszén látott munkához, az áfa nélkül 12 millió 950 ezer lej értékű beruházás során 16 748 méteren új ivóvízhálózat készül a településen, 14 154 méteren szennyvízhálózat, emellett 8639 méteren új nyomóvezeték épül ki, és 10 új szennyvízátemelő állomás is lesz. Csíkszeredába, a városi derítőállomásra kell eljuttatni a község szennyvizét, a vezeték a Rét utcánál csatlakozik a városi hálózathoz. Szivattyúzásra azért lesz szükség, mert a terep nem biztosítja a szabadesés lehetőségét.
Huszonkét autó, benzingőz, adrenalin, kifordítások, borulások, illetve egy kisebb ijedtség – ez jellemezte a 6. Csíkszentkirályi Roncsderbit szombaton.
Folyamatban van több mezei útszakasz aszfaltozása Madéfalva környékén, ez a gazdáknak könnyíti meg termőföldjeik megközelítését, és elkerülhetik mezőgazdasági gépekkel a nagy forgalmú főutat. A szomszédos községek megközelítése is egyszerűbb lesz.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
szóljon hozzá!