A sáros utcákra panaszkodnak a lakók

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nehézkessé vált a közlekedés a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca felső végén, miután több vezetéket is lefektettek, és a kövezett út helyett földút maradt. A lakók az utca mielőbbi javítását kérik, és segíteni is hajlandók ebben. Hozzájuk hasonlóan a járhatatlan útra panaszkodnak Csíkszereda zsögödi részében levő Kőbánya utcabeliek is.

Kovács Attila

Péter Beáta

2015. december 07., 20:212015. december 07., 20:21

A Nagy Laji dombja mellett húzódik a Tudor Vladimirescu utca legfelső szakasza, egészen a város széléig – ez az ottlakók szerint egyfajta kirekesztettséget is jelent. Főként az utca végén, ahol – ellentétben az első szakasszal – több éve elmaradt az aszfaltozás a földmunkákat, ásást igénylő vezetékcserék miatt. „A korábbi városvezetés ígérete szerint miután lefektetik a gázvezetéket, kicserélik a vízvezetéket, és elkészül a szennyvízhálózat, hozzáfognak az utca javításához. A munkálatok augusztus elején befejeződtek, utána kezdtem érdeklődni, de nem kaptam választ” – elevenítette fel az előzményeket az utca végén lakó Kovács Lajos. A férfi mozgássérült, egy háromkerekű kismotorral közlekedik, ha ezt az időjárási viszonyok megengedik. Eső, havazás esetén ugyanis a sárban ezt nem lehet megtenni – állítja. Nincs egyedül ezzel a problémával, nem messze tőle egy másik mozgássérült hölgy is lakik.

A kövezett utcarész korábban elfogadható állapotban volt, egy időben több autónyi felmart aszfaltot hozatott a polgármesteri hivatal, amit az 56-os és 74-es házszámok között lakók terítettek el, azután még újabb négy rakomány kavicsot is hozattak. A vezetéképítések nyomán viszont sarat, földet terítettek el ott, így most inkább földút van. „Ugyanolyan adót fizetünk, mint a város központjában, de minden szempontból csak megtűrtek vagyunk. Nem fejeznek be semmit, mindent megkezdenek és otthagyják. A vízvezetéket is mi kellett elkészíttessük saját pénzünkből, a gázvezetéket szintén, tudjuk, hogy sok dolga van a polgármesternek, de szakítson időt, hogy nézze meg, milyenek itt a viszonyok. Amikor lehavazott, jött a hókotró, elnyomta a havat, de csak az aszfaltozott szakaszon, tovább nem, azt mondta a sofőr, hogy tönkreteszi a hóekét. Pedig lehetne ahová elnyomni a havat” – mondta a férfi, aki szerint mostohagyermekként kezelik őket.

„Ha azt mondják, közmunkával oldjuk meg, azt is megszervezem, hogy terítsük el a kavicsot, amit hozatnak. Ha nem tudja megoldani az önkormányzat, hogy helyreállítsák az utat, hozasson két-három kocsi kavicsot és mi elterítjük” – ajánlotta fel Kovács Lajos. Kerestük Antal Attila alpolgármestert, hogy megtudjuk, van-e lehetőség az utcarész aszfaltozására, és mit tud tenni a polgármesteri hivatal az út javítása érdekében, írásban elküldött kérdésünkre még nem érkezett válasz.


Sártenger a csíkszeredai Kőbánya utcában

„Sok mindent megéltem ebben az utcában, de ilyet még nem láttam, ami most itt van” –  fogadott kapuja előtt Keresztes György, aki elmondta, hogy gumicsizmán kívül más lábbelivel nem ajánlatos járni az utcában. Mint mondta, körülbelül egy hónapja van ez az állapot. Az autókat az utca aljában hagyták, mert képtelenség a sártengerben kimenni a házig. „Amíg hideg volt, a fagyott talajon tudtunk járni, de most, mióta ez a lágy idő van, szinte lehetetlen.” Ottjártunkkor az utca aljában éppen a szemeteskocsi állt meg, de sofőrje nem próbálkozott a továbbmenéssel. Volt olyan lakó, aki maga vitte ki a szemeteszacskóit az autóhoz.

Oláh Sándor, a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat projektfelelőse szerint megtörténik, hogy későn állítják vissza az utak korábbi állapotát, de nem jellemző, hogy ennyire elhúzódjon ez a munkálat. „Az alvállalkozó, amelyik ott dolgozik, két hete ígérgeti, a fővállalkozó ígérgeti nekünk, s mi a lakóknak, úgyhogy nem merek mondani semmit, hogy mikor lesz ebből valami. Ma is megsürgettük a fővállalkozót, megkértük, hogy nézzenek utána, mikor javítja meg az utat az alvállalkozó. Tudjuk, hogy kellemetlen, sürgetjük, amennyire rajtunk múlik. A projektfelelős elmondta, az utca baloldali részén már végeztek a munkával, csak az úttestet kell helyreállítani, a másik részén, felfele még nem végeztek a bekötésekkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés