A játék olvasatai

„Nem meghívásos alapon szervezzük a tábort, ahogy mások szokták, hanem megőriztük nyitottságát. Bármikor, bárki jöhet, de próbálunk mindenkit ösztönözni, hogy a tábor elejétől itt legyen, mert így lehet igazán bekapcsolódni az itt folyó tevékenységekbe, így lehet megérteni azokat a feladatokat, melyeket az egyes műhelyek keretében el lehet végezni” – fejtette ki Molnár István főszervező.

 Ennek ellenére éreztük a tábor professzionális jellegét, amikor pénteken estefelé ott jártunk. A tapasztalt képzőművészek éppen egy mobile art alkotással, a turbinainstallációval „játszottak”. A patakkal egy fogaskereket hajtattak meg, ez egy rudat forgatott, ágakat szereltek fel rá, amelyek forgás közben különböző edényeket ütögettek ütemesen, így működött a zenegép. Később más rendeltetést is kerestek a turbinainstallációnak, például valaki felült a szerkezet által forgatott tálba, és úgymond „szórta az energiát”. Továbbá természetes színezékkel festett, kék színű vizet töltöttek a tálba, amelyet a centrifugális erő szépen, szabályosan fröcskölt szét.

Már ezen kísérletezésen is jól érződött, hogy az idei tábor témája a játék. „Mindig a műhelyvezetőkkel úgy tavasz táján közösen találjuk ki a témát, amikor tudjuk, hogy kit hívunk meg a táborba. Az idei téma tőlünk indult ki, de tavaly például a képzőművészeti műhely, azelőtt meg az irodalmi műhely találta ki a koncepciót. A játék azért érdekes, mert van benne szabályszerűség, ugyanakkor a fantázia szabadságát tartalmazza. Ilyen módon érdekes ellentéteket egyesít, szóval minden műhely keretében lehetett rá reflektálni, mert mindig olyan témát keresünk, amely bármelyik művészeti ágban hasznosítható” ‒ hangsúlyozta Molnár István.

Két képzőművészeti csoport is tevékenykedett a táborban, az egyetemisták Erőss Istvánnal közösen hoztak létre egy természetművészeti alkotást. A műhelyvezető szerint nagyon jó hangulat uralkodott a táborban, dolgoztak is, de ki is tudtak kapcsolódni, hisz nem volt rajtuk akkora nyomás, mintha egy meghívásos alapon létrejövő alkotótáborban tevékenykedtek volna.

„A véletlen úgy hozta össze, hogy mind képzőművészeti egyetemen tanuló diákok jelentkeztek a műhelyembe, így a szaknyelv terminológiáját jól ismerték. Az első három nap csak vetítettem, előadást tartottam az ázsiai nemzetközi természetművészeti táborokból, megismerhettek egy pár jellegzetes alkotást. Aztán, már ráhangolódva erre a fajta vizuális nyelvezetre, tartottunk hosszú sétákat az erdőben, a feladat az volt, hogy a természetben talált helyzetekre komponáljunk, minimális beavatkozást végezve. Ezeket lefotóztuk és kiértékeltük. Végül közösen kerestük meg a helyszínt, ahol együtt hoztuk létre a tábor természetművészeti alkotását. Ott már vázlatokat kértem, és kiértékeltük ezeket az ötleteket is. Volt olyan merész is, amelynek a megvalósítása fél évet igényelt volna. Inkább a helyszínen talált eszközökkel dolgoztunk, felhasználtunk még kb. egy kiló szeget. A lényeg az volt, mindenki tapasztalja meg, hogy az első vázlattól a befejezett munkáig miként készül egy természetművészeti alkotás” – összegzett Erőss István.

A táncműhely előadását péntek este tartották. Itt is felhasználták maximálisan a természetes környezetet, két patak összefolyásánál készült az előadás, háttérzeneként, a víz csobogása mellett, két dobos halkan verte a taktust. „Kész koncepcióval jöttem, voltak elképzeléseim, hogy mit akarok a táncosaimnak átadni. Persze én csak a technikát adtam át, ők erre építve, önállóan dolgozva készítették el a produkciót” – részletezte az előadással kapcsolatosan Szabó Ildikó Ágnes.

Nagyon lassú mozgások, fehérre festett arcok, performanszszerű előadás, a mozgásszínházban jártasok rögtön rávágnák, hogy butó (butoh) táncot láthattunk. Kiválóan alkalmas ez a nyelvezet az emberben végbemenő belső folyamatok, érzelmek érzékeltetéséhez. Mintha a születéstől a pusztulásig követtünk volna egy történetet, a lány és fiú táncosok két ellenkező oldalról ébredtek, indultak és végigvánszorogtak az élet útján, majd vonultak újra nyugalomba. Ugyanazok a létproblémák foglalkoztatták őket, mégsem segítettek egymáson, hanem elmentek egymás mellett, ahogy történik ez a való életben is sokunkkal.

Molnár István főszervező honlapunknak elmondta, hogy építész egyetemisták indították útjára a tábort 1996-ban. Akkoriban főként olyanok jártak ide, akik nem voltak jártasak semmilyen művészeti ágazatban, de érdekelte őket az alkotás. Meghívtak elismert egyetemi tanárokat, alkotókat, és a műhelyvezetőktől képzőművészetet, irodalmat, zenét, filozófiát stb. tanulhattak a jelenlevők. Manapság fordítva történik, inkább szakképzettek vesznek részt az egyes csoportokban, de azért a tábor továbbra is nyitott, olyanok is jöhetnek, akik ez alkalommal szeretnének belekóstolni a zenébe, a mozgáskultúrába, vagy akár képzőművészeti alkotással is próbálkozhatnak.