
Fotó: Kristó Róbert
A történelmi magyar egyházak felügyelete alá kellene helyezni a demokráciaközpontok hálózatát, mert nem veszik ki részüket az egyszerűsített honosítás anyagi teherrel járó feladataiból – ezt javasolja az RMDSZ Csík Területi Szervezete. A központokat működtető Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szerint az RMDSZ megkezdte választási kampányát, és felszólítja a csíki területi szervezetet, hogy állításait vagy bizonyítsa, vagy kérjen bocsánatot.
2012. október 10., 17:002012. október 10., 17:00
2012. október 10., 19:322012. október 10., 19:32
Az RMDSZ Csík Területi Szervezete közleménye szerint az elmúlt két évben több mint tízezer honosítási kérelemhez biztosították térítésmentesen az okiratok fordításával, másolásával, a fényképek elkészítésével és az űrlapok kitöltésével kapcsolatos feladatok ellátását. „Tettük a dolgunkat, mert láttuk, hogy a honosítási eljárásban komoly szereppel rendelkező, évi több százezer eurós magyar állami támogatásban részesülő demokráciaközpontok az anyagi teherrel járó feladatok átvállalásából egyáltalán nem veszik ki részüket” – állítja a közlemény, amely szerint a magyar történelmi egyházak papjai, lelkészei ingyenesen állították ki a honosításhoz nélkülözhetetlen anyakönyvi igazolásokat.
A csíki területi RMDSZ-szervezet szerint időszerű felülvizsgálni a demokráciaközpontok működését, mert e fontos nemzetpolitikai feladatot a jelenlegi, pártpolitikai és más viszonyok által átszőtt struktúra helyett a történelmi magyar egyházak sokkal eredményesebben és tehermentesebben el tudnák látni.
Kérdésünkre Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke és a Csíkszeredai Demokráciaközpont igazgatója azt mondta, nem meglepő számára, hogy az RMDSZ Csíki Területi Szervezete nyílt támadást indított az EMNT demokráciaközpontjai ellen, mégis úgy érzi, önellentmondó a nyilatkozatuk. „Noha fontos nemzetpolitikai intézményrendszerről, azaz a demokráciaközpontok hálózatáról tesznek említést, valószínűleg nagyon zavarja őket, hogy nem az ő pártpolitikai formációjuk, hanem egy civil szervezet működteti ezt. A demokráciaközpontok a nemzetünket szolgáló, az emberek körében nagy szimpátiának örvendő, jól működő intézményrendszer, amely a magyar kormány stratégiai partnereként szolgálja az Erdélyben élő magyarokat, székelyeket. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokráciaközpont-hálózat a továbbiakban is kiemelt feladatként kezeli az egyszerűsített honosításban való segítségnyújtást, ezért kérem, forduljanak ezután is bizalommal hozzánk, úgy, ahogy eddig is több százezren tették” – mondta Tiboldi, aki megköszönte a teljes EMNT–demokráciaközpont intézmény munkatársainak a lelkes munkát.
Az EMNT által kiadott közlemény rámutat, a demokráciaközpontok szolgáltatásaikat ingyenesen végzik, a magyar kormánnyal kötött szerződés alapján, munkájuk, munkatársaik tevékenységének megítélését az eddig több mint 250 ezer ügyfél értékeli, a magyar kormány pedig ellenőrzi, számukra az ő véleményük a mérvadó. „Tudvalevő, hogy a magyar közösségnek szánt román költségvetési támogatás – mintegy 17 millió lej – ebben az évben is közvetlen módon az RMDSZ pártkasszájába folyik be, a tulipános szervezet a magyar nemzeti közösségünk számára évente biztosított több mint három és fél millió euróra rúgó adólej kétharmadát saját magára költi. Vessenek véget ezen támogatás pártpénzként való felhasználásának, egy részét ajánlják fel a demokráciaközpontok működésére” – írja a közlemény. Ugyanakkor javasolják a csíki területi RMDSZ-nek, hogy állításait vagy bizonyítsa, vagy a rágalmakért haladéktalanul kérjen bocsánatot.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.
Amikor nem találják egy betegség okát, többszöri orvosi konzultáció után sem állítható fel pontos diagnózis, akkor „lép képbe” a genetikus szakorvos. Az örökletes és nagyon ritka betegségekről Baczoni Balázs genetikus szakorvossal beszélgettünk.
Elkezdődött a levélszavazatok gyűjtése Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán: a választók szombattól vehetik át levélcsomagjaikat, illetve adhatják le voksukat, ugyanakkor szükség esetén segítséget is kérhetnek a papírok kitöltéséhez.
Csíkszeredában, a csobotfalvi kultúrotthonban szerveznek lakossági fórumot kedden, ahol a városrész aktuális ügyeit szeretnék megtárgyalni az emberekkel – közli Korondi Attila polgármester.
szóljon hozzá!