Húsz százalékkal csökkenő illeték

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Húsz százalékkal csökken jövőre az urbanisztikai bizonylat kibocsátásáért fizetendő illeték az ezer négyzetméternél kisebb területek esetében. Erről is döntött Hargita megye önkormányzatának döntéshozó testülete kedden, az év utolsó soros ülésén.

Székelyhon

2014. december 17., 11:042014. december 17., 11:04

2014. december 17., 12:282014. december 17., 12:28

Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke azzal indokolta a határozatot, hogy „nehéz év elé nézünk, és aki építeni, fejleszteni akar, az könnyebben megtehesse, kevésbé érezze a negatív gazdasági tendenciák hatását” – számolt be a megyei önkormányzat sajtószolgálata. Az önkormányzati képviselők az ülés elején egyperces néma csenddel adóztak a hét végén elhunyt Zári Zsolt emlékére, aki a megyei önkormányzat alintézményeként működő Hargita Népe Kiadó menedzsere volt.

Az ülésen Csák László bemutatta a Hargita megye önkormányzatával partnerségével lebonyolított CCIC – Összetett kihívások, innovatív városok elnevezésű nemzetközi projektet, amely által egy regionális megvalósítási terv és egy úgynevezett pilot-projekt készül a fenntartható középületekről, ami elősegíti a közintézmények beruházási pályázatainak megtervezését és kivitelezését. A közszféra innovációját célzó projekt regionális megvalósítási terve a középületek energiahatékonyságára összpontosít. A regionális megvalósítási terv irányelvei között szerepelnek például az épületekbe integrált fotovoltaikus (napenergia alapú) megoldások, a fűtésre és hűtésre alkalmazott passzív napenergia, a helyi építőanyagok prioritása a közbeszerzésben és a tervezésben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Fejre állt autóból mentettek ki egy embert Gyergyótölgyesnél

Megsérült egy ember közúti balesetben Gyergyótölgyes település közelében csütörtök reggel. A helyszínen ellátták, majd kórházba szállították.

Fejre állt autóból mentettek ki egy embert Gyergyótölgyesnél
2025. szeptember 05., péntek

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek

1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek
2025. szeptember 05., péntek

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el

A közbiztonság megőrzése, fenntartása érdekében szerveztek átfogó ellenőrzést a Hargita megyei rendőrök Maroshévízen, amelynek során jelentős pénzbírságot róttak ki.

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el
2025. szeptember 04., csütörtök

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál

Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

2025. szeptember 04., csütörtök

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában
2025. szeptember 04., csütörtök

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton

Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton
2025. szeptember 02., kedd

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson

Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson
2025. szeptember 01., hétfő

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése

Sikerült átütemezni a korábban felvett húszmillió lejes hitel visszafizetését, nyugtázták Csergő Ottó lemondását, és újra közbeszerzést írnak ki a szemét elszállítására. Ezek voltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésének témái.

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése
2025. szeptember 01., hétfő

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál

Árokba csúszott egy busz Borzonton hétfő reggel. Felnőttek és gyerekek is a járműben ragadtak a mentőegységek érkezéséig.

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál