Hirdetés
Hirdetés

Csíksomlyói Passió szombaton

A csíksomlyói nyeregben felépített színpadon lesz az előadás •  Fotó: Gecse Noémi

A csíksomlyói nyeregben felépített színpadon lesz az előadás

Fotó: Gecse Noémi

A csíksomlyói nyeregben szombaton este nyolc órától mutatják be a Magyar Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkcióját, a Csíksomlyói Passiót székelyföldi táncosok közreműködésével. Az előadás ingyenesen megtekinthető, valamint a Duna Televízió élőben közvetíti majd.

Szabó Kamilla-Mária

2018. augusztus 17., 10:412018. augusztus 17., 10:41

2018. augusztus 17., 10:412018. augusztus 17., 10:41

Ábrahám Előd, a produkciót helyben előkészítők egyike érdeklődésünkre elmondta, szombaton már az előadás kezdete előtt korlátozzák az autós forgalmat a csíksomlyói borvízforrás előtt, onnan már csak a produkcióban részt vevők, az engedéllyel rendelkezők haladhatnak tovább gépjárművükkel. Emellett az erdő alatti (a Fitód felőli) úton sem engedik a nyeregig az autósokat, az onnan érkezőket is megállítják egy bizonyos távolságra az előadás helyszínétől. Tehát

az utolsó száz métereket mindkét irányból gyalogosan kell megtenniük az előadásra kíváncsiaknak, ezért ajánlott megfelelő, biztonságos helyen leparkolni az autókat.

Továbbá arra is felhívta a figyelmet az illetékes, hogy az előadás rögzítésre kerül, vagyis a színpad és a nézőtér egész területéről készülhet kép- és hangfelvétel. A nézőtérre való belépéssel a nézők hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön, és hogy az közvetítésre, kiadásra kerüljön. Ennek értelmében később nem támasztható semmilyen, az előadás-felvételen való esetleges szerepléssel, megjelenéssel kapcsolatos követelés a színházzal, a szervezőkkel, a felvétel készítőivel, illetve annak jogos felhasználójával szemben.

korábban írtuk

Közösen próbálnak a Csíksomlyói Passió színészei és táncosai
Közösen próbálnak a Csíksomlyói Passió színészei és táncosai

Közel százötven táncos, 50 kórista, 16 színész, hat zenész és népes műszaki stáb dolgozik együtt a következő napokban Csíkszeredában, hogy a csíksomlyói nyeregre adaptálják a Csíksomlyói Passió című produkciót.

korábban írtuk

Építik a színpadot, készülnek az előadók a Csíksomlyói passióra
Építik a színpadot, készülnek az előadók a Csíksomlyói passióra

Zajlanak a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója, a Csíksomlyói passió csíksomlyói előadásának előkészületei. A nyeregben építik a színpadokat az oltár mellé, jövő hét elejétől pedig Csíkszeredában is próbálnak a fellépők.

korábban írtuk

Csíksomlyói passió: nem showműsor, de azért Berecz András időnként „megpihenteti” a nézőt
Csíksomlyói passió: nem showműsor, de azért Berecz András időnként „megpihenteti” a nézőt

A Csíksomlyói passió székelyföldi bemutatójáról tartottak rendhagyó sajtótájékoztatót pénteken Tusványoson, a Magyar Teátrum Sátorban. Erre számíthatunk a nyár végi csíksomlyói monumentális produkción.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Több ezres különbség: megvannak a legfrissebb adatok a természetes szaporulatról Romániában

Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.

Több ezres különbség: megvannak a legfrissebb adatok a természetes szaporulatról Romániában
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Csendőröket kellett kihívni a román tengerpartra, mert többen a nagy hullámokban is fürödni akartak – videóval

A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.

Csendőröket kellett kihívni a román tengerpartra, mert többen a nagy hullámokban is fürödni akartak – videóval
2026. augusztus 10., hétfő

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért

Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
2026. augusztus 09., vasárnap

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében

A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében
2026. augusztus 09., vasárnap

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak

A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
2026. augusztus 09., vasárnap

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon

Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon
2026. augusztus 09., vasárnap

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula
Hirdetés