Épül a színpad. Nemcsak méreteiben, hangulatában is monumentális produkcióra készülnek
Fotó: Gecse Noémi
Zajlanak a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója, a Csíksomlyói passió csíksomlyói előadásának előkészületei. A nyeregben építik a színpadokat az oltár mellé, jövő hét elejétől pedig Csíkszeredában is próbálnak a fellépők, előbb a helyi táncosok, majd szerdától a produkció teljes, mintegy 250 fős stábja.
2018. augusztus 09., 09:082018. augusztus 09., 09:08
Augusztus 18-án, szombaton este nyolc órakor kezdődik a csíksomlyói nyeregben a budapesti Nemzeti Színház Csíksomlyói Passió című előadása. Amint az előadás szervezői és alkotói korábban mondták, hazahozzák a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével létrehozott, Budapesten tavaly tavasz óta játszott előadást.
− közölte az előkészületekről érdeklődésünkre Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a produkció rendezője. Megtudtuk, Budapestről kedden érkeznek mintegy 150-en, és szerdán kezdik a próbákat Csíkszeredában a színészek, a táncosok és a műszaki stáb.
„Megható, mély újragondolása, újraélése ez a darab a legfontosabb történetünknek, és remélem, hogy ez átjön, és mindnyájunk, a színpadon játszók és a nézőtéren lévők közös élményévé tud válni. Ez
− bocsájtotta előre Vidnyánszky. A Nemzeti Színház korábbi közleménye szerint az intézmény főigazgatója azt mondta, számára nem volt kérdés, hogy miért van ma létjogosultsága egy passiótörténetnek. „Mint ahogy kezdettől fogva világos volt előttem, hogy az előadás igazán csak a csíksomlyói nyeregben teljesedhet ki. Azt érzem és remélem, hogy öt év munkájának eredményeként ott fog valóságossá válni, a maga teljességében megnyilvánulni a »Nemzeti Színház a nemzet színháza« gondolat” − fejtette ki.
Fotó: Gecse Noémi
A Csíksomlyói passió előadásában a költői és prózai szövegek, a színészi játék mellett a tánc és a zene is szerepet játszik. A Nemzeti Színház színészeinek játékát a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosainak és zenészeinek közreműködése egészíti ki, a darab koreográfusa Zsuráfszky Zoltán. A Csíksomlyón színpadra állított produkcióba száz helyi táncos is beépül.
Molnár Szabolcs, a helyi szervezők egyike elmondta, a Hargita és a Háromszék táncegyüttesektől profi táncosok vesznek részt az előadásban, továbbá sok fiatal a térségbeli hagyományőrző tánccsoportoktól, így például a Borsika, a Mereklye, az Ördögborda csoportoktól. Eddig videofelvételekről tanulhatták a koreográfiát a helyiek,
Fotó: Gecse Noémi
Amint Vidnyánszky Attila ismertette, az előadásban a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett alapítvány gyermekkórusa is részt fog venni. A főigazgató rámutatott, helyi erőként lehet említeni a térséghez több szálon kötődő Molnár Levente operaénekest is, aki részt vesz az előadás előkészítésében, és az egyik szerepet is játssza.
Két színpad épül
A próbák jövő hét közepétől a nyeregben folytatódnak, ahol már július végén elkezdődtek a munkálatok, kameraállványok épültek, és készítik a színpadokat – mondta el Ábrahám Előd, a produkciót helyben előkészítők egyike. Vidnyányszky Attila kifejtette, hatalmas játéktér lesz a helyszínen, az oltár mellé két nagy színpad épül, ezeket pedig jobbról és balról is két hatalmas kivetítővászon egészíti ki. Az előadás ingyenes, és amint a főigazgató közölte, élőben közvetíti a produkciót a Duna World tévécsatorna.
Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.
„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.
Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.
Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.
Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
szóljon hozzá!