
Nem voltak az utóbbi időben új kanyarós esetek, és koronavírus miatt is csak egy idős beteget kezelnek kórházban Hargita megyében. Képünk illusztráció
Fotó: Orbán Orsolya
Alacsony a fertőző betegségek esetszáma Hargita megyében, „csend van” e tekintetben, a gyermektáborokban sem volt idén probléma, és tudatosabbá váltak a tömegrendezvények szervezői is, így biztonságosabbak is ezek a programok.
2025. augusztus 07., 19:082025. augusztus 07., 19:08
Noha országszerte növekedett egyes fertőző betegségek előfordulása az utóbbi időben, Hargita megyében ez nem jellemző – ahogyan az általában lenni szokott, csendes a nyári időszak e tekintetben.
Nem voltak az utóbbi időben új kanyarós esetek,
és koronavírus miatt is csak egy idős beteget kezelnek kórházban.
Múlt hónapban összesen négy, teszteléssel igazolt Covid-eset volt a megyében – tájékoztatott Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője. A kanyarós esetszámokkal kapcsolatban még azt közölte, hogy az első negyedévben tizenhat, a második negyedévben pedig kilenc feljegyzett eset volt a megyében.
A kanyaró esetében leginkább az jelenti a kockázatot, hogy a hátrányos helyzetben élő, vándorló életmódot folytató közösségekben sok a beoltatlan gyermek és felnőtt. Az elmúlt években ezt igyekeztek megoldani, felkeresték ezeket a közösségeket és próbálták meggyőzni őket az oltások fontosságáról.
Volt egy tájékoztatósorozat is, amit a csíkszeredai, Somlyó utcai telep lakói számára szerveztek, amelyen más egészségügyi intézmények képviselői mellett ő maga és kollégái is részt vettek, a meghívásnak eleget téve. A közösségi asszisztensek beszámolói szerint
tehát volt pozitív hatása a felvilágosításnak, de Tar Gyöngyi szerint ez nem látványos. Mindazonáltal, mivel etnikai alapon nem lehet egészségügyi adatokat sem gyűjteni – ami a megyei tisztifőorvos szerint nem logikus, hiszen kulturális vagy akár genetikai sajátosságai is vannak egy ilyen problémának –, így
A kanyaró- és a Covid-esetszámokat illetően az ország nem miden részében olyan csendes a helyzet, mint Hargita megyében. Az Országos Közegészségügyi Intézet által néhány napja közzétett havi jelentés szerint országszerte 324 kanyarós esetet jelentettek júliusban, a legtöbbet Konstanca (33) és Botoșani (27) megyéből.
Az országszerte igazolt koronavírusos esetek száma 1703 volt júliusban, ami több mint a duplája a júniusi esetszámoknak. Hét haláleset is történt, az elhunyt betegek mind a 70 év fölötti korcsoportba tartoztak, derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet adataiból.
Más tekintetben is csendes időszak volt a nyár eddig eltelt része, a gyermektáborokban sem voltak közegészségügyi problémák, például hasmenéses, bélfertőzéses esetek – tájékoztatott a megyei tisztifőorvos. Igaz,
fűzte hozzá. De ami van, illetve amiről tudnak, azokat a táborokat többnyire meg is látogatják a megyei népegészségügyi igazgatóság munkatársai, és előre is adnak jótanácsokat a szervezőknek.
Gyakorivá váltak az egy-két napos rendezvények, fesztiválok, a falu- és városnapok mellett mindenféle más „napok”, és jellemzően fontossá vált a szervezőknek a vonatkozó közegészségügyi előírások betartása, számos megkeresést is kap ez ügyben az igazgatóság.
„A rendezvények zömére kérnek ilyen szakmai beleegyezést tőlünk. A meghirdetett rendezvények többsége esetében a szervezők előtte megkeresnek minket és bebiztosítják ilyen szempontból a rendezvényt, ami nagyon jó, mert így mi is tudunk róluk, ők pedig tulajdonképpen
mert ha megmondjuk, hogy mit kell betartani, akkor nyilván azt fogjuk ellenőrizni. Így mindkét oldalról nyugodtabb mindenki. Tehát tudatosabbak a szervezők, és ezáltal biztonságosabbak a rendezvények” – mondta a megyei tisztifőorvos.
Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben, hozzávetőleg egy éven belül teljesen működőképes lesz a védelmi rendszer – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
A képviselőház és a szenátus szerdai együttes ülésén felolvasták az Állítsuk meg a gazdaság lerombolását, a lakosság elszegényítését és az állami vagyon kiárusítását célzó Bolojan-tervet! című bizalmatlansági indítványt.
Kelemen Hunor szerint egy életképes alternatívát is fel kellene mutatniuk azoknak, akik meg akarják buktatni a kormányt.
A felszerelt sótalanító berendezések folyamatosan működnek, hiszen a Kis-Küküllő vize most is több sót tartalmaz, mint kellene. Az Aquaserv igazgatója a Székelyhonnak elmondta, hogy fel vannak készülve a Korond-patak esetleges áradására.
A Hargita Megyei Törvényszék első fokon húsz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte P. Zoltánt, aki a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván tavaly elkövetett emberölés miatt került a vádlottak padjára. Az ítélet nem jogerős.
Kelemen Hunor szerdán kijelentette, hogy Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni.
Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4-9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára.
Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem véletlen, hogy a kormányválság „éppen most robban ki, amikor a katonák, rendőrök, titkosszolgálatok előjogai kerülnének terítékre”. A Bolojan-kormányról május 5-én szavaznak a parlamentben.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Ciprian Ciucu szerint Romániában nincs törésvonal az európai elkötelezettségű erők táborában, hanem egy privilégiumait őrző „korrupt rendszer” és egy reformpárti irányzat áll szemben egymással.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását – írja az Agerpres.
szóljon hozzá!