Csak jövőben aszfaltozzák az európai út városi szakaszait

Az 578-as európai út két szakaszának a felújítása már elkészült, de Csíkszentdomokos és Tusnádfürdő között, beleértve Csíkszereda több utcáját is, csak jövőben végeznek. Csíkszereda polgármestere elégedetlen a kivitelezővel, amely engedély nélkül működteti csíkszeredai telephelyét, és az aszfaltkeverő állomást.

Kovács Attila

2011. november 14., 15:512011. november 14., 15:51

2011. november 14., 15:572011. november 14., 15:57

A Rét utca újraaszfaltozására is várni kell még

Két éve, hogy a város ügykezeléséből az országos útügyhöz került Csíkszeredában a Brassói út, a vasúti felüljáró, a Hargita utcának a felüljárótól a Rét utcai leágazásig tartó szakasza, a Forrás és a Rét utca. Ezek az utcák az 578-as európai útnak a városon áthaladó szakaszát, illetve a Székelyudvarhely felé vezető országúttal a kapcsolatot jelentik, a nagy tengelysúlyú járművek is itt közlekednek. A megegyezés szerint az említett utcákat az 578-as európai út felújításával együtt újraaszfaltozzák. Nagyon sok autós, aki ezeken az elhasznált és hanyagul karbantartott útszakaszokon autózik, régóta vár erre, de egyelőre hiába.

Az európai út felújításának korábbi határideje szerint idén ősszel a munkálatokat be kellett volna fejezni, de nem így történt. Mint Cătălin Romanescutól az országos útügyi hivatal Hargita megyei kirendeltségének igazgatójától megtudtuk, az európai út városokon átvezető szakaszait csak jövő tavasszal aszfaltozzák le, nemcsak Csíkszeredában, hanem Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen is, mivel a felújítás idén még nem készül el teljesen.

A kivitelező azt tehet, amit akar?

Csíkszereda és az útépítő konzorcium között nem éppen baráti a viszony. A város korábban megbírságolta a céget az engedély nélkül létesített taplocai telephely, és aszfaltkeverő-állomás miatt. A Taploca utca utolsó szakaszának felújítását is úgy tervezték, hogy az alapozás elkészülte után a bákói kivitelező fogja ezt leaszfaltozni, mivel a teherforgalmat a városból kivezető Forrás utcának ez a szakasz a folytatása. Nem így történt, az aszfaltozást a városnak kell állnia, és ehhez többletkiadásra van szükség. Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint az aszfaltkeverő továbbra is törvénytelenül működik.

„Én ezt a törvénytelenséget, amelyet a rendőrség, az építkezési felügyelőség, és a környezetvédelmi őrség karba tett kézzel figyel, négy éve minden lehetséges fórumon, a prefektusnál, a megyevezetésnél, a parlamenti képviselőknél, szenátoroknál megemlítettem. Úgy tűnik, csak a város lépett a törvényesség felé, és Románia egy bantu köztársaság” – vélte a polgármester, aki szerint azért történhet ez meg, mert a kivitelező hozzá van szokva, hogy azt tehet, amit akar. „Az alapkarbantartást sem végezte rendesen – ez Románia” – utalt a városvezető az említett utcák kifogásolható javításaira, hozzátéve, meg lehet nézni más, sokkal jobb állapotú utakat a városban. „Ez a különbség az autonómia és Románia között” – tette hozzá.

A Tusnádfürdő–Csíkszentdomokos szakasz marad jövőre

Csíkszentmártonban is új híd készül

Mint Cătălin Romanescu, az országos útügyi hivatal Hargita megyei kirendeltségének igazgatója tájékoztatott, az 578-as európai út két szakasza elkészült, ennek átvétele folyamatban van. Ezek a Maroshévíz–Csíkszentdomokos, illetve a Kökös–Tusnádfürdő útszakaszok. Az út felcsíki és alcsíki részének befejezése, akárcsak a városokon átvezető szakaszok aszfaltozása jövő tavasszal várható. Jelenleg több híd újjáépítése még folyamatban van, Csíkszentmártonban, Madéfalván és Csíkmadarason is ezzel dolgoznak a kivitelező cég alkalmazottai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés