
Szent Anna tiszteletére szentelik fel a kápolnát. Jelentős összefogással épült
Fotó: Gecse Noémi
Sok még a tennivaló a madéfalvi Siculicidium-kápolnánál, de a munka üteme alapján időben befejezik a teendőket ahhoz, hogy július 22-én Szent Anna tiszteletére felszentelhessék a kápolnát. Az építkezés jelentős összefogás révén, öt év alatt valósult meg.
2017. június 22., 09:042017. június 22., 09:04
Teljes erőbedobással dolgozik mintegy 25 munkás a Siculicidium-kápolna befejezésén, annak érdekében, hogy még a választott védőszent, Szent Anna idei ünnepnapja előtt elkészüljön az istenháza. A tervek szerint ugyanis
– ismertette Bartalus Zoltán Jakab. Madéfalva plébánosa hozzátette, egyszerre több munkálat is zajlik a helyszínen, a kivitelezők egy része a tetőzettel, másik része villanyszereléssel dolgozik, de vannak, akik a padlófűtés kialakítása után már a faragott kőburkolat lefektetésén tevékenykednek.
Fotó: Gecse Noémi
A templom bútorzatát Gyergyószéken készítik, azt is a napokban tekintették meg az érintettek, mint a lelkipásztor fogalmazott, szép munkát végeznek ott is a szakemberek. Megjegyezte, sok tennivaló van még hátra, emiatt megfordult a fejében az is, hogy későbbi időpontban szenteljék fel a kápolnát, ne kelljen kapkodniuk a munkásoknak. Ugyanakkor,
Bartalus Zoltán Jakab emlékeztetett,
Fotó: Gecse Noémi
A tervező adományként, ingyenesen készítette a szükséges dokumentumokat, a falu szülötte, Mátyás Gábor zeteváraljai plébános téglát vásárolt a kápolna építésének kezdetekor, emellett több magyarországi barátjuk is támogatta a munkálatot. A kápolnába kerülő harangot például Szabó Gyuri bácsi, magyarországi füvesember adományozza, amelyre a következő gondolat kerül majd fel: Szent Anna, Krisztus Jézus nagyanyja, légy híveid oltalma.
– részletezte a plébános. Mint ismeretes a munkálatot emellett a helyi közbirtokosság, Hargita Megye Tanácsa, illetve a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta. A befejezéshez szükséges utolsó összeget is a magyar kormány biztosította: januárban a madéfalvi veszedelem 253. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója jelentette be, hogy
Fotó: Gecse Noémi
Szentes Csaba a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott, kápolnaépítésre vonatkozó sikeres pályázat óta tölti be a a projektmenedzser szerepét az építkezésben – tulajdonképpen kapocs a tervező, építő és beruházó között. Érdeklődésünkre elmondta,
A felsoroltak mellett az udvar kialakítása, rendezése is a tennivalók között szerepel. Belátta, valóban van még tennivaló, de meg van győződve, hogy az általuk kitűzött időpontra elkészülnek azokkal. Arra is rámutatott, hogy nem egy szokványos építkezésről van szó, hiszen több szempontból is eltér a mai modern kor építészeti elveitől: habár formailag egyedi, építkezésében a hagyományos megoldások dominálnak. Példaként a szerkezeti kialakítást, a mésszel való meszelést, a kézzel készült téglák alkalmazását említette. A létesítménynél való tennivalók mellett már megrendelték a bútorzatot, az orgonát, a hangtechnikai eszközöket is.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
szóljon hozzá!