
Fotó: Bodnár Arthur
Székelyudvarhely tanácsának csütörtöki, május 27-i rendes havi ülése egy igazi kibeszélőshowá alakult, melynek két önjelölt főszereplője a polgármester és alpolgármester volt.
2010. május 27., 18:212010. május 27., 18:21
2010. május 27., 19:252010. május 27., 19:25
Fotó: Bodnár Arthur
Élcelődések, parázs viták, beszólások, személyeskedések sorozata jellemezte a csütörtöki, május 27-ei tanácsülést, mely nem véletlenül húzódott el közel hat órán keresztül, hisz a legtöbb napirendi pontnál fél órát mellébeszéltek a döntéshozók. A mai napra leginkább a polgármester és az alpolgármester között éleződött ki az – érthető okok miatt – amúgy is “vékony” viszony, folyamatosan piszkálgatták egymást, utalgattak a másik különböző viselt dolgaira, majd a szópárbaj az ülés végén azzal ért véget, hogy a polgármester beolvasott beosztottjának: Te, aki leszegényítetted a várost, és meggazdagodtál, hallgass! – fordult Szászhoz, akinek erre mindössze annyi volt a replikája: nem tudsz viselkedni, butaságokat beszélsz.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.