Jöhet a büfébérlő

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Lassan kezdődik a strandszezon, Székelyudvarhely bérbeadja a városi strand büféfelületét – szavaztak a csütörtökön, május 27-én zajló udvarhelyi rendes havi tanácsülésen.

Máthé László Ferenc

2010. május 27., 16:402010. május 27., 16:40

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A csütörtökön, május 27-én zajló udvarhelyi rendes havi tanácsülés nyolcas számú napirendi pontja a városi strand területén működő büféfelület bérbeadására vonatkozott – szóba került, hogy a város működtesse. A téma kapcsán beszélgetés indult, és újból – mint Szász Jenő fogalmazott – kibeszélőshow kezdődött, mindenki beszélt, mindenkinek volt egy véleménye, elemezgették a helyzetet, többször zsákutcába tévedtek, nehezen is kerültek ki onnan, és újabb személyeskedési hullám indult. A polgármester és az alpolgármester viccelődve azon élcelődött, hogy Bunta meddig lesz funkcióban, majd ennek megfelelően akarták a strandos bérleti szerződés időtartamát is meghatározni, vagyis kettő plusz négy évben. Hosszú zárójelek után visszatértek az eredeti három éves elképzeléshez, majd azt is fogadták el. A büfé bérlője hatszor 2600 lejt kell fizessen a bérleményért. Azért ennyit, mert télen három és nyáron is három hónapig tart a szezon a korcsolyapályán, illetve a strandon.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 01., vasárnap

Eltűnt a szentegyházi önkormányzat egyik munkatársa

Eltűnt férfit keresnek Szentegyházán, aki a polgármesteri hivatal munkatársaként dolgozik.

Eltűnt a szentegyházi önkormányzat egyik munkatársa
Hirdetés
2026. február 28., szombat

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen

Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
Hirdetés