Biomassza pró és kontra

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

A székelyudvarhelyi májusi rendes havi tanácsülés hetedik napirendi pontja egy székelyudvarhelyi biomasszás hőközpont kialakításához szükséges megvalósíthatósági tanulmány elfogadását célozta.

Máthé László Ferenc

2010. május 27., 15:132010. május 27., 15:13

2010. június 06., 17:262010. június 06., 17:26

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Mint ismeretes, a város nem kevesebb mint húsz millió eurót igyekszik megpályázni a távfűtésrendszer korszerűsítésére. Ennek részeként faörleménnyel működő biomasszás kazánokat szerelnének be. A helyszínt illetően szóba került a Kuvar-, illetve a Bethlen-negyedi kazánház – elemzések után utóbbi mellett döntöttek. A tanácsülésen a polgáriak a helyszínt kifogásolták. Mike Csaba szerint egy ilyen beruházást ki kell tenni a város szélére, Szász Jenő pedig úgy érvelt: nem egy gazdaságos, átgondolt megoldásról van szó, majd azt kérte, fordítsák meg a sorrendet, legyen elsődleges a zöldenergia előállítás, és másodlagos a fűtés.

Az ülésen jelen volt a program egyik mérnöke is, aki azt mondta el: a jelenlegi 323 lejes gigakalória árat 120 lejre tudnák csökkenteni, illetve azt is közölte: megnézték, nincs más alkalmasabb helyszín. A polgármester is bekapcsolódott: az udvarhelyi családok jövedelmének jó részét a fűtésszámla viszi el, így a téma abszolút prioritás. Péter Pál autonómiáról beszélt: nem függnénk a gázár alakulásától, a multiktól. A terv hátránya, hogy megnő a kazánnál a teherforgalom – érveltek a polgáriak, akik szerint a lakókat zavarná a telep körüli tevékenység. 2012-től az egyéni gázfogyasztók környezetvédelmi adót fognak fizetni, így a gáz drágább lesz számukra, az olcsóbb távfűtés pedig alternatívaként áll a rendelkezésükre – mondták a szövetségiek.

A zöldek minden környezetvédelmi projektet támogatnak – tudatta Jakab Attila. Támogatnánk, ha jól ki lenne találva – tette hozzá Szász Jenő, aki kitartott amellett, hogy a lakónegyeden kívül kell a telepet kialakítani. Bunta emlékeztette, hogy a város a hosszas töprengés miatt esett el a vízhálózat felújítását célzó Samtid-program összegeitől. Ráduly Mihály, az Urbana Rt. igazgatója is felszólalt: a jelenlegi kazánok is a Bethlen-negyed szívében működnek, és sokkal jobban szennyeznek, mint a beszerelésre tervezettek. Szász: a helyszín kérdését hagyjuk nyitva. Bunta: tizenkét éved volt, megoldást kereshettél volna a problémára – üzente az alpolgármesternek. Szavaztak: a tervezet átment.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés