A lakásmaffia és a védelmi pénzek

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A székelyudvarhelyi önkormányzati testület május 27-i, rendes havi ülésén elemezte a helyi rendőrség 2001–2010-es évre vonatkozó tevékenységi kimutatását.

Máthé László Ferenc

2010. május 27., 18:112010. május 27., 18:11

2010. június 06., 17:252010. június 06., 17:25

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Szilveszter Sándor tanácsos azt állapította meg: Udvarhely nem tartozik a nagy skandallumok városaihoz, hisz a jelentés szerint is elég csendes. Hangoskodás, lokálokból kifele jövet történő összetűzések a gyakoribbak – tette hozzá Szilveszter, Jakab Attila viszont úgy látta, nem szabad megelégednünk azzal, ha jobbak a statisztikáink, mint Brassónak vagy Bukarestnek.

Molnár Miklós, MPP-s tanácsos a lakásmaffiáról, védelmi pénzekről beszélt: tudjuk, kik köré csoportosulnak ezek a történetek, és elmegyünk mellettük. “Nincs feljelentés, nem szerepelnek a statisztikában. Meg kell nézni, mit tehetünk. Egy olyan bűnszövetkezet van kialakulóban, melyet meg kell állítani. A rendőrség is hiteltelen ebből a szempontból” – állapította meg Molnár.

Szász Jenő azt említette: az erőszakellenes gyűlésen óvatosságból nem volt jelen a helyi rendőrség képviselője, majd azzal folytatta: ha a rendőrség, elöljáróink nem merik kézbe venni a dolgokat, akkor hogyan várjuk el, hogy az egyszerű ember ezt tegye. Bunta Levente summázott: a kamerák létszámát növelni kell, és azokból gazdasági egységekre is kell szerelni.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés