
Bővítene az FK Csíkszereda. A sportklub tervei nem egyeznek a környéken lakókéval
Fotó: Farkas Tamás
4500 férőhelyes lelátóra lenne szüksége az FK Csíkszeredának, amennyiben egyszer majd A-ligás mérkőzéseket szeretnének megszervezni a csíkszeredai városi labdarúgópályán. Tavaly fejezték be az ezer néző számára alkalmas lelátót, amely kollégium is egyben, idén pedig újabb beruházásba fogtak volna a pálya másik oldalán, csakhogy nem várt akadályokba ütköztek.
2017. augusztus 31., 11:092017. augusztus 31., 11:09
Szondy Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát működtető FK Csíkszereda elnöke megkeresésünkre elmondta,
A beruházással ugyanis január óta nem haladtak egy tapodtat sem. Arról már korábban írtunk, hogy a csíkszeredai stadionnál a jelenlegi lelátóval és kollégiummal átellenben újabb, hasonló létesítményt építenének. Both András tervezőt is megkérdeztük, aki mindössze annyit mondott, hogy a lelátó épületegyüttes egyelőre tervezés és engedélyezés alatt áll, most számolják, hogy hová, mekkora létesítményt építhetnek, ehhez pedig először szükséges az érvényben lévő övezeti rendezési terv módosítása.
Növelni kell a beépíthetőségét
A Stadion utca, valamint a Nagyrét utca által közrezárt terület rendezési tervét 2015-ben már egyszer módosították. Akkor a lelátó és kollégium épületegyüttes építéséhez (Márton Áron Tehetséggondozó Központ) volt erre szükség, hiszen az általános rendezési tervben a terület zöldövezet besorolású volt, mindössze 10 százalékos beépítési lehetőséggel. Így sportbázis besorolásúvá módosították és 15 százalékosra növelték a telek beépíthetőségét. Ez azonban az újabb beruházás előtt kevésnek bizonyult, így ismét szükségessé vált az övezeti rendezési tervben a beépíthető felület növelése. Csakhogy ezeket a módosításokat a csíkszeredai főépítészi jóváhagyást megalapozó műszaki bizottságnak is meg kell vitatnia.
– vázolta fel a probléma alapját Albert Sándor, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal főépítésze. Tőle tudjuk, hogy a beruházás ügyét valóban tárgyalta már egyszer az építészekből álló szakmai bizottság,
„A rendezési terv feladata, hogy vegye figyelembe a hosszú távra tervező futballklubot. Azzal egyetértek én is, hogy az FK Csíkszeredának joga van arra, hogy álmodjon, hogy fel akar kerülni az A-ligába.
– magyarázta a főépítész. Hozzátette, a legkritikusabb probléma, hogy egy tömbház nagyon közel van a tervezett lelátóhoz, ezért a kibocsátott urbanisztikai bizonylatba feltételként szerepel, hogy a tervezőnek akusztikai, valamint úgynevezett benapozási tanulmányt kell készíttetnie, és ezzel a bizottság is egyetértett. A közegészségügyi normák ugyanis azt írják elő, hogy minden lakásnak az év legrövidebb napján is legalább egy óra közvetlen napfényben kell részesülnie.
Korábban Ábrahám Előd csíkszeredai önkormányzati képviselő is kifogásolta az atlétika pálya megszüntetésének ötletét, azzal érvelve, hogy a sportbázis nemcsak a focistáké. „Hosszú távon azonban könnyebb volna egy atlétika pályát megépíteni máshol, mint egy stadiont, mert hivatalos atlétikai versenyeket amúgy sem lehetne ott szervezni, mert nem megfelelő a mérete” – jegyezte meg a főépítész.
Dombi Mária, a legjobban érintett, a Decemberi Forradalom 34-es tömbházat ügykezelő lakószövetség ügyintézője elmondta,
Terület- és Városrendezési Műszaki Bizottság
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület júniusi ülésén fogadta el Terület- és Városrendezési Műszaki Bizottság újraalakulását és működési szabályzatát. Erre jogi alapot a 2001-ből származó 350-es számú város- és területrendezési törvény és annak módosításai adnak. A jogszabály ugyanis előírja, hogy a főépítész tevékenységét a fent említett szakbizottság támogatja, amely elemző és műszaki szakvéleményező szerepű bizottság. Hatáskörébe tartozik elsősorban a rendezési tervek jóváhagyásának véleményezése, ezt jegyzőkönyvben rögzítik. Ennek alapján főépítészi jóváhagyás készül, illeték ellenében, amelynek mértéke hektáronként 100 lej. Ezt 2018-tól vezetik be, és az ebből a tevékenységből befolyó összeget a bizottság működésére fordítják. A szakmai fórum ugyanakkor városképi, esztétikai hatáskörrel is bír, véleményezheti többek között a parkolók, utcák felújítási munkálatainak urbanisztikai bizonylatának, építkezési engedélyének kibocsátását, műemlékvédelmi övezetekben az építészeti beavatkozásokat, és más, polgárok által felvetett építésügyi problémát. A bizottság legkevesebb havonta egyszer tart gyűlést, a tagok szavazással döntenek. Nem szavazhatnak azok a tagok, akik az elemzett tervek dokumentációjának elkészítésében részt vettek. A csíkszeredai szakmai bizottság tagjai: Albert Márton, Mirk Lilla és Tövissi Zsolt, építészek és várostervezők, valamint András Alpár, Berszán Péter, Bogos Ernő, Both András, Gál Szabolcs, Gál Vilmos János, Márton Ildikó, Szikszai László építészek. Kiegészítő tagként szerepel Leitmann Péter közlekedési infrastruktúra szakértő.
Szondy Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát működtető FK Csíkszereda elnöke egy korábbi cikkünkben a helyszűke kapcsán kifejtette: „évekkel ezelőtt a csíkszeredai önkormányzat döntött úgy, hogy a Székelyföld Labdarúgó Akadémiának a jelenlegi helyszínen, tehát a csíkszeredai labdarúgópályánál legyen a központja, ami legyen világos mindenki számára, hogy nem volt egyértelmű, mi ugyanis nem a jelenlegi, rendkívül behatárolt helyszínen, hanem egy zöldmezős beruházáson akartuk, mert akkor van hely a terjeszkedésre.”
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!