
Az országos felmérés vizsgáin. Hétfőn derül ki, hogy lesz-e bojkott vagy sem. Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Országos szinten 1100 tanintézetben bojkottálják a pedagógusok a nyolcadikosok országos képességfelmérőjének hétfőn kezdődő próbavizsgáját – közölte a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI). Hargita megyében várhatóan 68 iskola vesz részt a bojkottban.
2018. március 04., 17:482018. március 04., 17:48
2018. március 04., 19:452018. március 04., 19:45
Az érdekvédelem azt követően döntött így, hogy sem a kormány, sem a parlament két házának elnöke nem válaszolt a követeléseiket tartalmazó beadványra – számol be az Agerpres hírügynökség.
A FSLI közleménye értelmében a kezdeményezést az érdekvédelem országos vezetősége és a szülői egyesületek országos szövetsége is támogatja.
A FSLI többek között azt kéri a kormányhoz és a két házelnökhöz intézett beadványában, hogy
Amiatt is elégedetlen a szakszervezet, hogy a 2017/153-as kerettörvény értelmében – amely megszabja, hogy a legkisebb és a legnagyobb fizetés aránya 1 a 12-höz – a pedagógusok 1,64 és 2,76 közötti szorzóval a bértábla alsó harmadában foglalnak helyet.
– tudtuk meg Kocs Ilonától, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének Hargita megyei területi megbízottjától szombaton. Azonban – tette hozzá – hétfőig ez még változhat a szaktárcától érkező jelzések függvényében, viszont
„Tarthatatlan a helyzet, ami az oktatásban zajlik, hogy állandóan meg vannak bélyegezve a tanárok. Ha száz gyermeket megkérdezünk, hogy mi akar lenni felnőttkorában, felsorolnak tíz foglalkozást, majd azt mondják, ha egyik sem jön össze, elmennek tanárnak. Na azokból csak olyan tanár lesz, amilyen. Ezt pedig egy olyan pedagógus mondja, aki egy életet áldozott fel az oktatásra” – fogalmazott Kocs Ilona.
Görbe Péter főtanfelügyelő ugyancsak szombati megkeresésünkkor elmondta, a tanfelügyelőség részére jelezte a bojkottálási szándékot a megyei szakszervezet.
Az iskolaigazgatókat viszont korábban értesítettük, hogy hétfőn mindenképpen meg kell oldani, hogy a próbavizsgák megtörténjenek. Ha mégis lesz iskola, ahol nem sikerül megoldani, jelentjük a minisztériumnak, aztán ott eldöntik, hogy hogyan tovább” – nyilatkozta a főtanfelügyelő.
Felhívást intézett vasárnap az oktatási minisztérium a pedagógusokhoz, hogy a tanulók érdekében tegyenek le az országos képességfelmérő bojkottjához hasonló „radikális” kezdeményezésekről.
„A bojkott nem megoldás. Felhívást intézünk a pedagógusokhoz, akik 2018. március 1-jétől 20 százalékos béremelésben részesültek, hogy ne kezdeményezzenek olyan lépéseket, amelyek kihatással lennének a tanulókra. Első próbavizsgájuk előtt állnak, erős érzelmi hatást gyakorolna ez rájuk” – áll a szaktárca közleményében, amelyet az Agerpres szemléz.
A tárca illetékesei állandó kapcsolatban állnak a szakszervezeti vezetőkkel, és minden döntést a velük való egyeztetés nyomán hoznak meg – mutat még rá a közlemény.
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
szóljon hozzá!