
Idén nem csak csurran-cseppen. Olyan méhész is van, aki kaptáronként húsz kilónál több repcemézet pergetett
Fotó: Veres Nándor
Az idei időjárás kedvez a méhészkedésnek. Noha az akác egy része lefagyott tavasszal, a jó repcetermésnek köszönhetően bőven tudtak pergetni a méhészek. Most a hársról gyűjtenek a méhek. Ha a kánikula nem tesz kárt a fákban, sokéves viszonylatban egy közepes termésátlaggal számolnak a szakemberek ebben a szezonban.
2017. július 01., 11:352017. július 01., 11:35
Az, hogy az üzletláncok polcain lesz-e elegendő méz, nincs összefüggésben a helyi méhészettel, hiszen sok az importméz – jelentette ki Ádám József méhész, a többségében udvarhelyszéki méhészeket tömörítő Örösi Méhész Egyesület elnöke. Tény viszont, hogy
Aztán jött a fagy, ami főleg a második akácvirágzást érte. Ez főleg az állóméhészeteknek okozott kiesést. A vándorméhészeknél megoszlik, hogy kit mennyire érintett a probléma. A meggyesi akácost érte egy kisebb fagy, viszont az ország nyugati részén, például Érmihályfalván nagyon jó, akár húszkilós átlaghozamról is beszélnek a méhészek. Aki Moldvába ment, annak közepes lesz a termése, így
Azoknak a méhészeknek, akik a megszokott helyekre utaztak, lehettek gondjaik. Azok viszont, akik a fagyás hírére máshova mentek, jól jártak, több mézük lett. Ami jó hír, hogy az idén a repce kivételesen jó termést hozott: kaptáronként átlagosan tíz kiló fölötti mennyiséget pergettek a méhészek. Van olyan méhész, akinél ez a mennyiség meghaladta a húsz kilogrammot is – újságolta Ádám József.
Fotó: Thomas Campean
Most hársvirágon vannak a méhek, a napokban indult be a hordás. A szakember nagyon reméli, hogy a túl nagy meleg nem égeti ki a növényeket. Az állóméhészek nem számolhatnak ugyanakkora hozammal, mint a vándorméhészek, de itthon is van eredmény. Akik a havason vannak, szintén jó termésről számolnak be – tudtuk meg.
Összességében optimisták, hiszen melegek voltak, volt eső is, ami a növénykultúrák hasznára vált. A szezonból már nem sok van hátra, ami alatt bármi megtörténhet – mondta a méhész. Messzemenően jobb szezont zárnak, mint tavaly. Amennyiben a hársnál és a napraforgónál nem lesz rendkívüli virágzás, akkor a sokévi viszonylatban egy közepesnek mondható méztermésre számíthatunk – tette hozzá.
Több mint 97 millió lejes támogatást hagyott jóvá a kormány a méhészek számára
Összesen 97 millió 626 ezer lejes támogatásban részesülnek a méhészek 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben az országos méhészeti program keretében – írja az Agerpres hírügynökség. A kormány által pénteken elfogadott rendelet értelmében mindhárom évben 32 542 lej értékű finanszírozást biztosít a méhészeknek a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium; a támogatásokat fele-fele arányban az Európai Unió, illetve a román állam fedezi majd. Az országos méhészeti program célja a termelés javítása, illetve a termékek forgalmazásának támogatása.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!