„Facebookozás” száz évvel ezelőtt

Üzenet az otthonmaradottaknak

Az utazásokhoz kötött képeslapokkal, amelyek egy-egy tájat, várost ábrázoltak, azt kívánták jelezni, hogy küldőik kitörtek a megszokottból, útra keltek, világot láttak – vagyis, amit ma üzenünk a Facebookon, az elődeink a képes levelezőlapokkal adták tudtára hozzátartozóiknak: hogy milyen messze távolodtak el az otthontól, milyen érdekes helyeken járnak, s hogy mi jár a fejükben mindeközben. A felvételen volt mindig a lényeg, annál is inkább, mert kis szabad írófelületük miatt nem voltak alkalmasak fontos, életbevágó közlésekre, sokkal inkább könnyed, humoros, büszkélkedő, felvágós üzenetek tolmácsolására.

Képeslapot küldtek egymásnak elsősorban azokról, a már akkor is divatos helyeknek számító nagyvárosokból, amelyeket turisták sokasága keresett fel: Velencéből, Párizsból, Rómából, Firenzéből.

A „boldog békeidőknek” nevezett időszakban, amikor Erdélyben is megindult a polgáriasodás eredményeként egyfajta fürdőkultusz, és pihenni kezdtek járni az emberek, elsősorban a jobb körülmények között élő kereskedők, iparosok, értelmiségiek keresték fel az erdélyi fürdőtelepüléseket, majd képeslapokat is küldtek a szebbnél szebb villák, nyaralók, éttermek, parkok, pavilonok „társaságából”.

A gyűjtők elsősorban a helyi lapokat, nevezetességeket keresik, ezzel maguk is várostörténészekké, az épített örökség őrzőivé válnak. Ám ezek megszerzése ma már meglehetősen körülményes, ugyanis

Ugyancsak értékemelő tényező a lapok ritkasága, ha nagyon kevés példány maradt fenn belőle, ha valamilyen okból a cenzúra megsemmisítette a zömét, ha a lapot cenzúrázták vagy felülnyomták. Ez utóbbin azt kell érteni, hogy a képeslapforgalmazók nyakán maradt nagyobb tétel, időközben azonban változott az uralom, megtörtént az impériumváltás, ezért például

Két nap Párizsból Marosvásárhelyig

Egy képeslap például Párizsból 1907-ben két nap alatt érkezett meg a Székelyföldre. A postai bélyegző árulkodik erről, ugyanis a század elejétől már pontosan jelezték azt az időpontot, amikor a postai alkalmazott kezébe került a feladott lap és azt is, amikor megérkezett a címzett helységbe, és a postai kézbesítőnek átadták a lapot.

A képeslapokat rendszerint elolvasás után a tükör rámájába tűzték, a szentképek, családi fotók mellé tették, hetekig, hónapokig őrizték, aztán játékszer lett vagy eltették emléktárgynak a szekrényfiókba. Éppúgy mint egy levél, okirat vagy egy korabeli tárgy, a képeslap minőségéből, színéből, méreteiből is lehet következtetni a küldés körülményeire és az időszakra, amelyben forgalomba került, bár a képeslap leginkább a 19. század végének és a 20. század első felének a jellegzetes dokumentuma, emléke.