A kaputelefon nem mindig véd meg a betöréstől

Kaputelefonnal biztosított tömbház lakásába törtek be ismeretlenek Sepsiszentgyörgyön. A rendőrség szerint a kaputelefon már eleve óvintézkedés, de csak akkor, ha megfelelően használják.

Bús Ildikó

2012. január 19., 10:402012. január 19., 10:40

2012. január 19., 11:482012. január 19., 11:48

Nyitott ajtóval mit sem ér a kaputelefon

K. Ervinék Sepsiszentgyörgy központjához közeli lakásába úgy törtek be ismeretlenek, hogy a háziak észre sem vették, noha otthon tartózkodtak. „Nem hallottunk semmi zajt, semmi mozgást, azt sem tudom pontosan, mikor történt a betörés. A bejárati ajtót nem mindig zárjuk kulcsra, hiszen kaputelefon van a lépcsőházban, így arra gondoltam, az megvéd az illetéktelen személyektől. Sajnos nem így történt, és azt vettem észre, hogy a feleségem táskája, valamint az én kabátom az előszobában ki van forgatva. A pénztárcáinkat vitték el, az iratokkal együtt” – írja levelében olvasónk.

Péter Szabolcs, az egyik bizontságtechnikai cég munkatársa úgy véli, a kaputelefon önmagában nem véd meg, de ha megfelelően használják, akkor nagyban kizárja a rablásokat. Elmondása szerint Sepsiszentgyörgyön több magánszemély is felkereste, hogy bebiztosítsa lakását, ők magánlakások riasztását is vállalják. Ugyanakkor szerinte nagy hiba otthon tartani az értéktárgyakat vagy nagyobb összegeket, az értékek védelméről legegyszerűbben úgy lehet gondoskodni, ha nem ott vagy nem könnyen elérhető helyen tárolják őket, hanem bankban vagy akár széfben.

Buzsi Andrea, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője a Székelyhon.ro-nak elmondta: nincs kimutatásuk arról, hogy kaputelefonok mennyiben előznék meg a lakásbetöréseket, viszont a lakók felelőssége, hogy ki megy be a tömbházba. „Gondolom, azt mindenki tapasztalata, aki kaputelefonnal felszerelt lépcsőházban lakik, hogy a lakók sokszor nem csukják be a bejárati ajtót, ugyanakkor kérdezés nélkül beengednek embereket a lépcsőházba, ezzel tulajdonképpen semlegesítik a kaputelefon előnyeit” – magyarázta a szóvivő.

A lakásajtót is mindig kulcsra kell zárni

A betörők egyébként könnyű célpontokat keresnek, a kivilágított házakat, ahol nagy mozgás van, igyekeznek elkerülni. Épp ezért fontos, hogy ha nyaralni megyünk és sokat vagyunk távol, akkor a megbízható szomszédok nézzenek be néha lakásunkba, így elkerülhetjük a kellemetlen betolakodókat – intenek védelemre a biztonságtechnikai szakemberek.

Péter Szabolcs szerint egy lakás legkritikusabb pontja a bejárat mellett az alacsony ablak. Az ajtókra pótzárat, láncot lehet szereltetni, de az ablakokra is lehet extra védelmet kialakítani, mert a nyílászárók könnyen feltörhetők. Sepsiszentgyörgyön több magánházban élő lakos alacsony ablakait rácsozattal vagy biztonságos redőnnyel védi.

„A háromszéki megyeszékhelyen nincsenek nagy gondok a biztonsággal, de egyedi esetek előfordulhatnak, ezért is óvatosnak kell lenni” – mondja a rendőrségi szóvivő. Legutóbb tavaly nyáron történt nagyobb betörés, akkor a Baász Imre-műterembe törtek be ismeretlen tettesek és loptak el két festményt, festőeszközöket, majd megittak pár üveg megecetesedett, százéves bort, és feldúlták a helyiséget. A rendőrség egyelőre nem találta meg az elkövetőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Sepsiszék

Legendáinkból érkezett, óvott küzdelmeinkben, s a jövendőbe vezet. Kézdiszéket és Orbaiszéket követően ezúttal a történelmi Sepsiszéken folytatjuk turulmadaras emlékműveink számbavételét.

A turulmadár visszaszáll: Sepsiszék
A turulmadár visszaszáll: Sepsiszék
2026. augusztus 16., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Sepsiszék

Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Kigyulladt és nagy területen ég a lécfalvi hulladékgyűjtő

Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.

Kigyulladt és nagy területen ég a lécfalvi hulladékgyűjtő
2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés