Kézdivásárhelyen a város több pontján megtartották a szokásos 1956-os megemlékezéseket, ezek zömére délután és este kerüt sor.
2011. október 23., 21:272011. október 23., 21:27
2011. október 24., 17:022011. október 24., 17:02
A Baross-emlékművet Vargha Béla róm. kat. főesperes áldotta meg
Délután két órakor emlékművet avattak Baross Gábor vasminiszter emlékére (ez a vasútállomás bejáratát díszíti), a vasúti sínből és plakettből álló kompozíciót Vetró András készítette. Este hattól a szintén Vetró András által készített 1956-os szobornál folytatódott az ünnepség, amelyen a céhes város több testvértelepülésének küldöttsége is részt vett. A megemlékező beszédek sorozatát Rácz Károly polgármester nyitotta meg, aki az 1956-os ifjak áldozathozatala mellett az erdélyi magyarságot most fenyegető lépésekre is kitért, az ország területi átszervezését említve.
A HVIM képviselője is beszédet mondott
Beszédet mondott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselője, Farkas Ferenc történelemtanár pedig az 1956-os eseményeket foglalta össze. Az 1956-os szobornál az ünnepség koszorúzással ért véget majd az ünneplő, több százas tömeg az egykori Székely Katonaneveldénél található Hősök Emlékművéhez vonult.
Fáklyás tömeg az egykori Székely Katonanevelde előtti téren
Ott a Nagy Mózes Líceum diákjai egy bensőséges hangulatú, rövid kulturális műsorral tisztelegtek az 1956-osok előtt, a hangulatot fokozta, hogy szinte minden résztvevő kezőben fáklya lobogott.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!