Beismerő vallomást tett T. G. zongoratanár, akit két diáklány megrontásával gyanúsítanak. A pedagógust szerdán este őrizetbe vették, csütörtökön pedig a bíróság 29 napra előzetes letartóztatásba helyezte.
2011. november 17., 20:302011. november 17., 20:30
2011. november 18., 09:402011. november 18., 09:40
A kihallgatás során T. G., 41 éves tanár beismerő vallomást tett, miszerint szexuális viszonya volt két diákjával is a Plugor Sándor Művészeti Líceumból – nyilatkozta a Székelyhon.ro-nak Andraş Cosmin Gheorghe, a sepsiszentgyörgyi ügyészség szóvivője. Amint arról beszámoltunk, a férfi ellen hétfőn tettek feljelentést az egyik kiskorú diáklány szülei, majd egy másik tanítvány szülei is megtették a szükséges lépéseket szintén kiskorú megrontásának vádjával. Andraş Cosmin Gheorghe elmondta még, hogy folytatják a vizsgálatot, további adatokat gyűjtenek és kihallgatják a tanúkat, majd összeállítják a vádiratot.
Az ügy óriási port kavart Sepsiszentgyörgyön, ugyanis az iskolában néhány tanár és a diákok is arról beszélnek, hogy ez egy régi ügy, amely bár most robbant ki, de mindenki tudott róla. Állítólag az egyik kiskorú – jelenleg 14 éves – lány és a zongoratanár között két éve folyik a viszony, a szülők pedig a kislány naplójából értesültek róla. Feljelentésük nyomán egy másik szülő is bejelentést tett a rendőrségen, hogy az ő kislányával is viszonya van a tanárnak, ez a lány most 17 éves.
A művészeti iskolában csütörtökön is puskaporos volt a hangulat, a tanárok nem nyilatkoznak, csak az igazgatónő, aki nem tudott új információkkal szolgálni, de szerdán elmondta: tehetséges, jól felkészült tanárról van szó és sajnálatos az eset. A diákok régóta beszélnek már erről a dologról, megerősítették azt, hogy hosszú ideje tudják. „A tanár nyomult a kis csajokra, volt akinek ez bejött, volt akinek nem, most azonban lebukott” – nyilatkozta az érintett egyik tanítványa.
A szülők egy része hitetlenkedve fogadta a történteket, mások azonban felháborodtak. B. Gizella a Székelyhon.ro-nak elmondta, ötödikes kora óta jár ebbe a tanintézménybe a kislánya, és most megrökönyödve vette tudomásul a történteket. „Én is és sok más szülő fontolóra vettük, hogy elvisszük az iskolából a gyerekünket, hiszen mint kiderült, sokan tudtak az ügyről, de eltussolták. Ha csak pletyka volt is, a vezetőségnek kötelessége lett volna utána járni a dolgoknak, és megvédeni a gyerekeket. A felelősség őket is terheli” – mondta a felháborodott szülő.
T. G. csütörtökön a sepsiszentgyörgyi bíróságon nem jelezte, hogy fellebbezne a letartózása ellen.
Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.
Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.
Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
szóljon hozzá!