Beiratkozások: szigorítás és liberalizálás

Kezdődik nemsokára az óvodákba és napközikbe, valamint az általános iskolák első és ötödik osztályaiba való beiratkozás. A Hargita megyei tanfelügyelőség idén próbálja hatékonyabbá tenni a szabályok betartását egy központi adatbázis létrehozása által, ugyanakkor enyhítették is a körzetes szabályt azáltal, hogy már első körben beírhatók a városi iskolákba a körzeten kívüli városi gyerekek.

R. Kiss Edit

2011. január 31., 17:222011. január 31., 17:22

2011. január 31., 18:552011. január 31., 18:55

Februárban már zajlanak a szülői értekezletek, márciusban pedig kezdődik a beiratkozás az óvodákba és napközikbe, valamint az általános iskolák első és ötödik osztályaiba a 2011–2012-es tanévre.

A városokban a beiratkozás idén is a tanintézmények köré megszabott körzetek alapján történik. A városi óvodák, napközik és iskolák a beiratkozás első szakaszában érkezési sorrendben a városbeli gyerekeket, közülük is prioritással a körzetükből származókat kell beírják, a beiratkozás második szakaszában pedig a fennmaradó helyekre vidéki diákok is iratkozhatnak – ismertette Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő.

On-line adatbázist hoznak létre

A főtanfelügyelő közölte, idén újdonság, hogy az iskolák és óvodák a beiratkozók adatait egy közös, a tanfelügyelőség szerverén működő on-line adatbázisba vezetik be. A rendelkezésére álló adatok alapján a számítógépes program ellenőrzi, hogy a beíratandó gyerek az adott településen él-e, elérte-e a kötelező életkort, illetve nem engedi meg a beírást, ha már egy helyen leadták a gyerek beiratkozási lapját.

Ezt az újítást azzal a céllal vezették be, hogy elkerüljék a kettős beiratkozásokat, amelyek korábban előfordultak, valamint, hogy ellenőrizni lehessen a szabályok betartását, ne játsszák ki ezeket, és a városi helyeket elsősorban városbeli diákok foglalják el – ismertette Ferencz S. Alpár. Elmondta, az iratkozás során a gyerek személyi számát és a szülők személyi igazolványaiban szereplő adatokat veszik figyelembe, a tanfelügyelőség megszerezte a személyes adatok kezeléséhez szükséges jogosítványt.

A főtanfelügyelő leszögezte, az adatbázis bevezetése és ezáltal a szabályok betartásának biztosabbá tétele nem a vidéki diákok ellen irányul, hanem a vidéki tanintézmények megtartását tartották szem előtt, hisz miközben a városi iskolák többnyire túlzsúfoltak, addig vidéken vannak elnéptelenedők. A főtanfelügyelő szerint egyébként marad majd hely a városi iskolákban a vidéki gyerekek számára, lesz hová iratkozni a második szakaszban is.

A főtanfelügyelő azt mondta, meg van győződve róla, hogy az ellenőrizhetőség növelésével nem tudnak minden régi, évek óta fennálló problémát megoldani, úgy gondolja azonban, hogy érdemes megpróbálni. Ferencz S. Alpár az új rendszertől azt várja, hogy hatékonyabbá és követhetőbbe tegye a beiratkozást, hisz így már a beiratkozás folyamán kiderül, hogy az osztályok mennyire lesznek megvalósíthatóak.

A főtanfelügyelő ismertette, idén enyhén liberalizálják is a szabályt, hisz már első körben lehetővé teszik a körzetkötelezettséggel rendelkező városi iskoláknak azt, hogy körzeten kívülről is beírjanak városi diákokat. A körzeteket teljesen nem lehet megszüntetni, mi viszont arra bátorítjuk a szülőket, hogy a lakhelyükhöz legközelebb eső tanintézménybe írassák be a gyerekeiket – mondta a főtanfelügyelő. Kifejtette, a beiratkozás első szakaszában a körzetben élő gyerekek élveznek prioritást, azonban a szabadon maradó helyekre már ekkor beírhatják a város más részeiből érkező gyerekeket a tanintézmények.

Az idei beiratkozás során szintén újdonság, hogy a tanintézmények vezetőivel való megegyezés alapján az osztályokban fenntartanak helyet a speciális esetek, így a későn érkező, a beiratkozás után a településre költöző stb. szülők gyerekei számára. Ferencz. S. Alpár elmondta, ezzel ki akarják küszöbölni azt a helyzetet, ami az előző évben alakult ki, amikor az oktatási tárca által kért maximális osztálylétszámokkal elindított osztályokba voltak kénytelenek felvenni a később érkezőket, így egy-egy osztályban 26 vagy 32 gyerek is tanult a 25 és 30 helyett. Az első osztályokba 24, az ötödik osztályokba 28 diákot írnak be az iskolák, így a normális osztálylétszámon belül tudunk majd helyet biztosítani a speciális helyzetek megoldásának – mondta a főtanfelügyelő.

A beiratkozások naptára

A Hargita megyei tanfelügyelőség által hétfőn közzétett beiratkozási naptár szerint az óvodák, napközik, valamint az iskolák február 25-ig szülői értekezleteket kell szervezzenek, amelyeken tájékoztatják a szülőket a beiratkozási tudnivalókról. A tanintézményeknek ugyanakkor ki kell függeszteniük a következő tanévben induló csoportok, osztályok számát, a beiratkozás naptárát és időpontjait, valamint a hozzájuk tartozó körzetek leírását.

Az első és ötödik osztályokba való beiratkozáshoz szükséges beiratkozási lapokat az óvodák és az iskolák igazgatói február 11-ig kell kiadják a szülőknek. Az iskolákban először a vokacionális és alternatív módszerrel oktató osztályokba zajlik a beiratkozás, minden tanintézmény saját szabályai szerint. Az első beiratkozási szakasz minden óvoda, napközi és általános iskola számára március 3. és 17. között lesz. Ebben a periódusban a tanintézmények azokat a törvényes életkort betöltött gyerekeket írják be, akik szülei abban a helységben élnek, ahol az adott tanintézmény van, azonban prioritást élveznek a tanintézmény körzetében élők.

A második beiratkozási szakasz március 21. és 25. között zajlik, ekkor a más településekről érkező gyerekeket írják be az üresen maradt helyekre. Mindkét beiratkozási szakaszban és minden tanintézménynél a gyerekeket az iratkozási ügycsomók letételének sorrendjében kell beírni. A tanfelügyelőség honlapján a beiratkozás lejártával közzé fogják tenni a végleges beiratkozási listákat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Útlezárás és forgalomterelés a Gyilkostó sugárúton

Elkezdték a vízhálózat-bővítést Gyergyószentmiklóson a Gyilkostó sugárúton, amelyet később úthelyreállítási és aszfaltozási munkák követnek. A beruházás első szakaszában a Vár utca és a Kőrisfa utca között kell útlezárásra számítani.

Útlezárás és forgalomterelés a Gyilkostó sugárúton
2025. május 02., péntek

Segítsünk együtt a ritka betegséggel küzdő Ilonának

Sokan ismerik és szeretik a gyergyószentmiklósi Molnár családot, ismertebb nevükön Kónuszékat, akik most minden szülő legnagyobb rémálmával néznek szembe: gyermekük súlyos betegséggel küzd. Sokan megmozdultak, hogy segítsék őket.

Segítsünk együtt a ritka betegséggel küzdő Ilonának
2025. április 30., szerda

Eloltották a bozóttüzet Marosfőn – frissítve

Nagyjából egyhektáros területen ég a száraz aljnövényzet a Vaslábhoz tartozó Marosfőn, és fennáll a veszélye, hogy a tűz továbbterjed a szomszédos erdőre is – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.

Eloltották a bozóttüzet Marosfőn – frissítve
2025. április 30., szerda

Majálisra várják a gyergyószentmiklósiakat

Majálist szerveznek Gyergyószentmiklóson a Megyei Ifinapok programsorozat részeként május 2-án. A rendezvényen különböző tevékenységek, játékok és finom ennivalók várják az érdeklődőket.

Majálisra várják a gyergyószentmiklósiakat
2025. április 29., kedd

Vezetőcsere és felszámolás előtt a Monturist – Gyergyószentmiklós visszaszerezné a Gyilkos-tó körüli területeket

Rendkívüli ülést tartott Gyergyószentmiklós képviselő-testülete kedden. Az egyik legfontosabb napirendi pont a Monturist cég közgyűlésének összehívása volt, azzal a céllal, hogy visszavonják az ügyvezető megbízatását, és új cégvezetőt nevezzenek ki.

Vezetőcsere és felszámolás előtt a Monturist – Gyergyószentmiklós visszaszerezné a Gyilkos-tó körüli területeket
2025. április 28., hétfő

Újra dolgoznak a gyergyószentmiklósi vízhálózat bővítésén

A Gyilkostó út külső szakasza mellett elkezdték a vezetékek lefektetését, folytatódik a gyergyószentmiklósi ivóvízhálózat több éve zajló modernizálása. Egyelőre egy mellékutcában dolgoznak a gépek, de napokon belül a forgalmas főút is sorra kerül.

Újra dolgoznak a gyergyószentmiklósi vízhálózat bővítésén
2025. április 27., vasárnap

Takarmánydarálóban lelte halálát egy orotvai férfi

Egy működősben levő mezőgazdasági gépbe szorult és életét vesztette egy férfi vasárnap délután Orotván.

Takarmánydarálóban lelte halálát egy orotvai férfi
2025. április 27., vasárnap

640 kilométeres jótékonysági futás Egerből Gyergyószentmiklósra

Jótékonysági futásra indul júliusban Sebestyén Tímea. A Magyarországon élő, de székely gyökereire büszke futónő Egerből egészen Gyergyószentmiklósig fut majd, és a Szent Anna Gyermekotthon támogatásához gyűjt adományokat.

640 kilométeres jótékonysági futás Egerből Gyergyószentmiklósra
2025. április 25., péntek

Elkezdik az autópálya-építés miatt sürgetővé vált parcellázási folyamatot Gyergyóalfaluban

Elérhető közelségbe került a Gyergyószéket átszelő autópálya építése, ez pedig nehéz és összetett feladat elé állítja a gyergyóalfalvi önkormányzatot. El kell készíteni a sztráda nyomvonalán a parcellázási tervet, tisztázni kell a tulajdonviszonyokat.

Elkezdik az autópálya-építés miatt sürgetővé vált parcellázási folyamatot Gyergyóalfaluban
2025. április 25., péntek

Hálaadó szentmise és nyílt nap a fogyatékkal élőkkel

A jubileumi év jegyében a fogyatékkal élőkre irányítja a figyelmet a Gyulafehérvári Caritas. Április 29-én, kedden minden érdeklődőt várnak a 11 órakor kezdődő hálaadó szentmisére a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templomban.

Hálaadó szentmise és nyílt nap a fogyatékkal élőkkel