
Az EMI-táborban mindig is jelen voltak a magyar történelemre utaló jelképek. Archív
Fotó: Facebook/EMI-Tábor
Három és öt év közötti börtönbüntetést is kaphat, ha nem működik együtt a rendőrséggel – ezt jelezték az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) alelnökének, akit nemrég Marosvásárhelyre hívott be a rendőrség kihallgatásra. Az EMI kijelenti: nem tartanak az ilyen megfélemlítési kísérletektől, és másokon is segítenek, ha ilyennel szembesülnek.
2018. november 23., 10:462018. november 23., 10:46
Azonosítsa azokat a személyeket, akiket az idei EMI-táborban fényképeztek le, és akik Nagy-Magyarország térképet ábrázoló trikókat viseltek, vagy akiknél Árpád-sávos zászlók voltak: ezzel a céllal hívatta be a rendőrség Szűcs Pétert, az EMI alelnökét. Tudatták vele, ha nem teszi, akkor
– hozta nyilvánosságra sajtótájékoztatón Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke.
Ez megfélemlítési kísérlet a hatóságok részéről, amitől nem ijed meg az EMI, és természetesen Szűcs Péternél sem értek el eredményt – tette hozzá. Sorbán elmesélte, a rendőrség azzal az indokkal vizsgálódik a ruházatukon Nagy-Magyarország térképet viselő, vagy Árpád-sávos zászlót lobogtató fiatalok ellen, hogy ezek tiltott, xenofób jelképeknek minősülnek szerintük. Ezt cáfolja az EMI elnöke: „Nagy-Magyarország létezése letagadhatatlan történelmi tény, és az Árpád-sávos zászlót éppen annyira lehet xenofób jelképnek tekinteni, mint akár az amerikai zászlót” – jelenti ki Sorbán Attila Örs.
Ugyanakkor felhívja azok figyelmét, akiket bárhol hasonló ügyek miatt zaklatnak, kihallgatnak a hatóságok, hogy jelezzék ezt az EMI-nek, vagy a Székely Figyelő Alapítványnak, akik minden szükséges jogi segítséget biztosítanak számukra.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
1 hozzászólás