
A Barót 800 rendezvénysorozat égisze alatt avatták fel vasárnap gróf Kálnoky Dénes szobrát is Miklósváron
Fotó: Tamás Sándor/facebook
Erdővidék központjában hétfő délután rajtol a kulturális hét a Barót 800 rendezvénysorozat keretében. Már az elmúlt héten sportesemények zajlottak, illetve szobrot és orvosi rendelőt avattak vasárnap, az előttünk álló hétvégén pedig a klasszikus városnapok esedékesek.
2024. augusztus 05., 15:542024. augusztus 05., 15:54
Miközben a történészek még mindig vitáznak azon, hogy II. András magyar király 1224-ben kiadott kiváltságlevelében, az Andreanumban szereplő Boralt egyáltalán Barótra vonatkozik-e vagy egy Kőhalom melletti szőlődombra, Erdővidék „fővárosában” ezt nem tekintik lényegi kérdésnek, hanem
Sőt, amint arra Benedek Huszár János polgármester a figyelmet felhívta, tulajdonképpen régebbre is visszanyúlhatnak az írott források mezején, hiszen a ma a városhoz tartozó Miklósvár vártemploma még korábban, már 1211-ben szerepel egy oklevélben.
A Barót 800 névre keresztelt kéthetes rendezvénysorozat keretében a múlt héten sportvetélkedők zajlottak, vasárnap pedig orvosi rendelőt és – születése 210. évfordulója apropóján –
Hétfőn képes könyvbemutatóval kezdődik a kulturális hét (Bardócz Orsolya Naptárszerkesztő Benedek Elek című kötetét Szabó Zsolt kolozsvári irodalomtörténész méltatja 17 órától a baróti Gyulai Líviusz Könyvtárban), 19 órától pedig a Sepsi Art Quartet adja elő A klasszikus zenétől a könnyűzenéig, avagy Bachtól Bocelli-ig című produkcióját a nagyajtai Bihari József Művelődési Házban. Erre a baróti érdeklődők számára ingyenes autóbuszjáratot biztosítanak a szervezők.
Augusztus 6-án, kedden 18 órakor nyitják meg a művelődési ház Bodosi Dániel-termében berendezett, Életre kelnek a bábok című kiállítást, ahol 60–70 éve készített bábokat is közszemlére bocsátanak. Egy órával később ugyanott, de már nagyteremben kezdődik A Székely Trupp ébredése. A verses-zenés emlékműsor szereplői között – Bardócz Orsolya, Sebestyén Aba és Benedek H. Botond mellett – magát a polgármester is ott találjuk.
Szerdán 15 órától az érdeklődők helytörténeti sétán vehetnek részt Demeter László muzeológus vezetésével – gyülekező Erdővidék Múzeuma udvarán. A múzeumban 19 órától helytörténeti kiállítás nyílik Barót évszázadai címmel.
Augusztus 8-án, csütörtökökön 11 órakor mesés, zenés interaktív előadásra (Gólya, fecske útra készül) várják a gyerekeket a Gyulai Líviusz Könyvtárba. 19 órától a Bekecs Néptáncegyüttes három tagja mutatja be a Madách Kamaradrámát a művelődési ház nagytermében.
Pénteken 9 órakor a Gyulai Líviusz Könyvtárban kezdődik a Barót 800 című felolvasó-maraton. A tervek szerint
14 órától ugyanilyen címmel tartanak tudományos konferenciát a baróti unitárius templomban, erdővidéki születésű kutatók, egyetemi tanárok részvételével.
19 órakor, a kulturális hét záró akkordjaként nyitják meg baróti születésű képzőművészek Innen nézve című közös tárlatát a baróti református altemplomban, ahol Bodosi Dániel, Gyulai Líviusz, Incze Mózes és Pető Hunor képzőművészek alkotásaiból kap ízelítőt a nagyérdemű. Gitáron közreműködik ifj. Krizbai Imre (Csíkszereda) és Tókos Imre (Barót).
A szombat és a vasárnap a hagyományos városnapoknak van szentelve – ennek programjával később jelentkezünk.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!