A templom terében a konfirmándusok, a szülők, és korlátozott számban a hozzátartozók vettek részt az istentiszteleten. A gyülekezet a templomkertben, internetes közvetítéssel, nagyképernyőre kivetítve kapcsolódott bele a liturgiába. Az úrvacsoravétel egyszer használatos poharakkal történt. Kivételt képeztek a konfirmándusok akik kis, a Józsa János műhelyében festett, korondi saját kelyhecskéből ihatták a bort, amit megtarthattak emlékül. Körbe állva az Úr asztalát egyszerre emelték fel a hálaadás poharát. Lelkipásztoruk reméli, hogy az azonos pillanatban történt gesztus, további, mély lelki tartalmakat tár fel előttünk.

Kérdésünkre, hogy nem volt nehéz és körülményesebb 2020 eme jeles napja, a lelkész megerősítette: „Kétségtelenül, de emlékezetesebb és maradandóbb élményanyaggal indulnak a felnőtt keresztyén életbe a konfirmándusaink. Hiszem, hogy az Úr oltalmában maradnak ezentúl is, és a hozzátartozók lelki életét, reményét is előmozdítja a közös hitbeli élmény” – zárta gondolatait Szász Tibor András.

Igei útravalójában egy ősrégi, háromezer éves történet hozott jelenbe Sámuel prófétától, az Arauna szérűjéről szólót (2Sám, 24 16–25).

„Elindulhat egy láthatatlan csapás a világban, melyet nem tudunk kontrollálni? Meg tud-e rendülni életünk biztonsága? Kiszámíthatatlanná, kezelhetetlenné tud-e lenni a világ – az emberek és vezetőik minden erőlködése ellenére ma is? Nézzünk körül! Bizony, ez nem változott, pedig úgy hittük, hogy a modern, globalizált emberiség már majdnem teljesen átvette élete és sorsa felett az irányítást. Majdnem…” – hangzott el az igehirdetésben. – Nincsen már szérű se, mint ahogy nincsen aratás se határunkban. De van, amit a technika nem tudott felszámolni. A lélek terei rendületlenek, helyei (toposzai) elpusztíthatatlanok.”

A továbbiakban a lelkipásztor javasolta, hogy a bibliai szereplőket helyettesítsük be önmagunkkal, és minden erőltetés nélkül világossá válik a mennyei rend változatlansága sorsunkban.

A szérűről megtudtuk: egy megtisztított, elkülönített, körülhatárolt, jól letaposott, simára döngölt hely volt, ahol a learatott búzakalászokat kicsépelték, kiszelelték, megtisztították. Elválasztották a lényegest a lényegtelentől. Az életet a mulandótól. Ahonnan a tartalékot, a tiszta, megrostált búzát – mint a mindennapi kenyér biztosítékát – otthoni hombáraikba vihették.

Jézus figyelmeztet: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem mindazokkal a beszédekkel, amelyek Isten szájából kijönnek – mutatott rá az igehirdető. – Templomunk Isten áldásának szérűje, ahol nem az üres szavakat csépeljünk, hanem – áldás és odaszánódásunk által – az élet magvas beszédét vesszük és nyerjük el. (…) Átalmehetnek rajtunk veszedelmek, pusztítások: földrengések, háborúk, járványok, gonosz rendszerek. De valamiért Isten úgy rendelkezik, hogy ez legyen az, ahol megtörjön, megálljon, elenyésszen a Pusztító hatalma. Itt a nép kegyelmet találhat. (…) Krisztus a mennyben könyörög értünk, és hajlandó alászállni a mi templomunkba, hogy velünk és értünk csodálatos dolgot vigyen véghez, melyre mi képtelenek lennénk.”