
Fotó: Ditrói Fészek
Gyergyóditróban a közel két éve működő fiatal édesanyák alkotta csapat számos rendezvényt szervez gyerekeknek, édesanyáknak, nagymamáknak. Puskásné Horváth Zsófia, a csoport vezetője számolt be a Ditrói Fészek őszre tervezett programjairól.
2018. augusztus 28., 14:122018. augusztus 28., 14:12
A Ditrói Fészeknek kilenc aktív tagja van, az általuk összeállított programok nagy része szórakoztató, gyerekneveléssel kapcsolatos, illetve tájékoztató jellegű. A csapat szeptember 1-jére Őszi bababörzét szervez a ditrói kultúrház ebédlőjében. Szombaton 15 és 17 óra között várják az érdeklődőket.
Szeptember 5-én, szerdán 17 órától Szabó Erdős Erzsébet pszichológus a meghívott, Családi fészek témában terveznek interaktív beszélgetést szülőknek és nagyszülőknek. A találkozó helyszíne a ditrói esketőterem. Szeptember közepére kézműves délutánt szerveznek, a nemezeléssel ismerkedhetnek az arra kíváncsi gyerekek, felnőttek. A tevékenységre szeptember 13-án 18 órától a ditrói kultúrház konferenciatermében kerül sor, meghívott Nagy Mária.
„A Csíki Sör látogatóközpontba szeretnénk megszervezni a csapatépítő rendezvényünket, hogy a férjek is érezzék, milyen klassz dolog, hogy az asszonyka Ditrói Fészek-tagok, és ne csak a sok szervezést, gyűlést és az egyesülettel járó ügyes-bajos dolgokat észleljék odahaza, hanem a jóból is vegyék ki a részüket” – mondta a ditrói csoport vezetője.
November 28-án lesz 2 éves a Ditrói Fészek, azt is szeretnék megünnepelni az édesanyák. A kezdeti öt taghoz képest mára már kilencen vannak, két év alatt szinte megduplázódott a tagok száma.
– mondta Puskásné Horváth Zsófia. Kiemelve, hogy megalakulásuk óta partnerségben vannak a Ditrói Kulturális Egyesülettel és számos, közösségért végzett munkájukban ditrói vállalkozások is támogatják: „A Ditrói Fészek munkáját anyagilag is támogatja a kulturális egyesület és néhány cég is felkarolta az édesanyák kezdeményezéseit, felismervén, hogy hasznos, amit teszünk a község családjaiért, gyerekeiért. Non-profit egyesület lévén csak a segítségükkel tudjuk megvalósítani a programjainkat, a kézműves délutánokat, a Zsibongót, az előadásokat, stb.”
A Ditrói Fészek telefonszáma megváltozott – jelezte a csoport vezetője, ha bárkinek a rendezvényeikkel, programjaikkal kapcsolatos kérdése van, a 0744-169 104-es telefonszámon érdeklődhet.
Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki fokozott légköri instabilitás miatt a meteorológusok pénteken.
Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
szóljon hozzá!