A Maros menti települések ifjúságának nagytöbbsége (a felnőttekkel együtt) azt hiszi, hogy csak az erdőkitermelésből, a fairtásból lehet megélni – világított rá a Maros Megyei Hegyi- és Speciális Mentőszolgálat, ahol ezért környezetnevelési kampányt szerveznek.
2011. szeptember 21., 14:482011. szeptember 21., 14:48
2012. február 10., 13:022012. február 10., 13:02
A Maros Megyei Hegyi- és Speciális Mentőszolgálat, amely immár vízi- és barlangi mentéssel is bővítette tevékenységét, 6 éve alakult, és azóta sokat járták a Görgény, illetve a Maros völgyét.
„Ekkor döbbentünk rá, hogy sok gyereknek semmiféle fogalma nem volt a környezetvédelemről, ennek szükségességéről. Úgy gondolják, hogy számukra csak és kizárólag a fák kivágása, az erdőirtás jelenthet pénzforrást. Innen jött az ötlet, hogy nevelési-oktatási kampányt szervezzünk, ezért 2010-ben civil szervezetet hoztunk létre, amellyel pályáztunk. Az egyesülettel nem pályázhattunk volna” – fogalmazott a mentőszolgálat vezetője, Kovács Róbert.
A Maros megyei ifjúság környezetvédelemre való nevelése elnevezésű projektet a környezetvédelmi minisztériumhoz nyújtották be, és pozitívan bírálták el. A 336 888 lej 87%-át a Környezetvédelmi Alap fedezi, a többit az egyesület biztosítja. Maros megye összes iskolájában, az I–VIII. osztályok számára környezetvédelmi előadásokat tartanak, valamint három tábort szerveznek. „A gyerekek számára versenyeket szervezünk, és a győzteseket táborozni visszük. Nyári, téli és kerékpárostábort szervezünk, ahol mintegy 100 gyerek vesz részt” – mondta a szakember. A 2012 augusztusáig tartó projekt során eddig 8 oldalas, román–magyar kétnyelvű szórólap készült 17 000 példányban.
Két esetkocsival szálltak ki a tűzoltók pénteken este Szászrégenben egy kigyúlt faanyag-szárítóhoz.
Hiányos tollazattal került a marosvásárhelyi Milvus Csoport rehabilitációs központjába egy kis tengelic, két hónapra van szüksége, amíg felépül. A madarat ragasztócsapdával fogták be.
Székelykeresztúri cégeknél vizsgálódtak a rendőrök és erdészek, jelentős pénzbírságot róttak ki és faanyagot is elkoboztak.
Marosvásárhelyen vasárnap 832-en fognak vizsgázni az egészségügyi minisztérium által kiírt rezidens orvosi helyekre.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
A Román Nemzeti Bank (BNR) a korábbi 8,8 százalékról 9,6 százalékra módosította a 2025 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2026 végére pedig a korábbi 3 százalék helyett 3,7 százalékos inflációra számít – nyilatkozta pénteken Mugur Isărescu.
Ismét Csíkszeredában mérték az ország leghidegebb hajnali értékét, de fagypont alá kúszott a hőmérő mutatója Székelyföld más településein is.
A bukaresti rendőrség tájékoztatása szerint egy mélyaltatásos beavatkozás közben a gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése és nem tudták újraéleszteni.
Nem sikerült közös nevezőre jutni a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformjáról a Cotroceni-palotában zajlott szerdai tárgyalásokon – közölte csütörtök este Ilie Bolojan.
A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este a miniszterelnök.
szóljon hozzá!