
Fotó: Kristo Robert
Hétfőn, január 4-én reggel az első tanóra utáni szünetben ugrott ki egy diák a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola harmadik emeletéről. Kar- és lábtörést szenvedett, kórházban ápolják.
2010. január 04., 11:312010. január 04., 11:31
2010. január 04., 11:462010. január 04., 11:46
Fotó: Kristo Robert
Az eset az első óra utáni szünetben történt, miután az osztálytársak nagy része már elhagyta az osztálytermet – tudtuk meg Téglás Sándor igazgatótól. A 16 éves H. A. R. ekkor vetette le magát az ablakból az iskola főbejárata felőli oldalon. A történteket azonnal észlelte több tanár és az igazgató is – azonnal éretsítették a mentőszolgálatot, majd rövid időn belül elszállították a sérültet a kórház sürgősségi osztályára.
Téglás Sándor elmondta, a diák eszméleténél volt, és azt mondta, sajnálja, amit tett, de régóta nem látta a testvérét. A Hargita Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság egyik csíkszeredai központjában elhelyezett diákot pszichés problémákkal kezelték korábban több alkalommal is, ezért is hozták Csíkszeredába a székelykeresztúri elhelyező központból, ahol korábban volt – ezt Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság igazgatója mondta el kérdésünkre. Azt is megtudtuk, a gyermeknek agresszív megnyilvánulásai is voltak korábban, a Nagy Imre Általános Iskolában ezért sem örültek annak, hogy visszakerült oda, egy máshol eltöltött időszak után – ez a Hargita Megyei Tanfelügyelőség utasítására történt, mivel az elhelyező központ körzetileg ehhez az iskolához tartozik. Tanulási nehézségei is voltak, osztályismétlőként, 16 évesen jár a hetedik osztályba.
Mint a csíkszeredai kórház ortopédiai osztályától megtudtuk, a sérült állapota stabil, életveszélyben nem volt. Combcsont- és felkar-törést, mellkasi zúzódást, nyaki gerincrándulást szenvedett.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.