Az igazi Kuba

Erőteljes képi nyelvvel mutatja be Marossy Géza rendező-operatőr Kubát, a Havannai mesék 50 év után című filmjében, melyet tegnap Sepsiszentgyörgyön is láthatott a közönség. A filmvetítést közönségtalálkozó követte, az alkotó pedig elmesélte a képek történetének hátterét, a megszólaló emberek ki nem mondott nehézségeit, valamint a film fogadtatásáról is beszélt.

Bús Ildikó

2010. március 31., 09:262010. március 31., 09:26

2010. április 01., 14:202010. április 01., 14:20

Szivar, rum és tánc... – talán ezek az elsődleges dolgok, melyek az emberek eszébe ötlenek a sziget nevének hallatán. Ez természetes is, hiszen a turistacsalogató Kuba más arcot igyekszik mutatni, mint amilyen valójában, ám a film alkotói rávilágítottak a nehézségekre, valamint megmutatták a párhuzamot a romániai kommunizmus és a kubai helyzet között. Kedden este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban mutatták be a filmet, és a szűk de érdeklődő közönség vegyes érzelmekkel nézte végig a képsorokat, hallgatta meg az elhangzó történeteket.

A film bemutatóját követően Marossy Géza (fotón jobbra) mesélt az alkotásról és annak körülményeiről. Kubában, a valóra nem vált boldog társadalmi lét ígéretei következtében egyre erősödik az emberekben az elszántság, és ahogyan Yoani Sanchez blogger is mondja: reméli az unokái már el sem hiszik majd, hogy nagyszüleik úgy éltek, ahogyan elmesélik.

Yoani Sanchez a film egyik kulcsszereplője a világ egyik legismertebb bloggere, úgy írja le mindennapi gondjait, szabadságvágyát és terveit, hogy otthon nincs internetje, ugyanakkor állandóan megfigyelik a hatóságok. De nemcsak az internetezés tilos, hanem a testépítés is, ám az emberi leleményesség ezt is megoldja, ócskavasból egy kakasfarm közepén, de megépítik a maguk konditermét a helyi srácok.

A film képi világa ugyanolyan erős mondanivalóval bír mint maga a tartalom, az állandóan felbukkanó homályos, foltos tükrök és ablakok a szigetvilág zavaros életére utalnak. Ugyanakkor a szereplők statikus helyzetben, mintegy röghöz kötötten mesélik el mindennapjaikat.

A film vetítését követően Bíró Béla egyetemi tanár és Hadnagy Miklós a Magyar Köztársaság Kulturális és Koordinációs Központjának igazgatója beszélgettek az alkotóval. Marossy Géza elmondta, az eredeti forgatókönyv nem ez volt, ugyanis ők a fotós kollégájával Dóka Bélával egy másik történetben gondolkodtak. Az a film a fehér ruhás nőkről szólt volna, akik a politikai foglyok barátnői, feleségei vagy édesanyjuk, és felvonulásokkal protesztálnak a börtön ellen.

Ez a film alatt is sok nehézségbe ütköztek az alkotók. Veszélyes volt úgy forgatni, hogy a riportalany állandó megfigyelés alatt állt, a kazettákat rejtegetni kellett, csak nyilvános telefont használhattak és átlagos turistaként kellett viselkedniük. „Kuba látványos, nagy a forgatag, őrjítő a tánc, de ez csak a felszín. Mélybe nyúlni nem szabad, mert az nem marad következmények nélkül” – mondta Marossy Géza.

Bár az alkotáshoz semmiféle diplomáciai segítséget nem kaptak, mégis megszületett film, az egyenként hazalopott kazetták nyersanyagát feldolgozták és igyekeztek a legmegkapóbb részeket összevágni. Kubában készül valami, érzik ezt az ott élő emberek, de érzi a világ is. Ugyanakkor az ilyen filmek által- melyet Kubában nem mutatnak ugyan be, de a világban igen- érezhető, hogy a kubaiak nincsenek magukra hagyva, a világ figyel rájuk.