
A lakók támogatására is számít Gálfi Árpád polgármester
Fotó: Beliczay László
Az erőszakot és más bűncselekményeket elítélő nyilatkozatot osztott meg a Facebookon Gálfi Árpád. Székelyudvarhely polgármestere szerint a megfogalmazottakat a helyi önkormányzati képviselők is támogatják, ugyanakkor a lakók összefogására is számít a városvezető.
2021. április 27., 11:122021. április 27., 11:12
2021. április 27., 14:412021. április 27., 14:41
Ezúttal neveket mellőzve, ám a múlt heti önkormányzati ülésen elhangzott, a Pethő családot bíráló felszólalására utalva adott ki nyilatkozatot Gálfi Árpád polgármester, bejelentve, hogy
A közlemény aláírói elítélik a fenyegetést, a zsarolást, a szabálytalankodásokat, illetve azokat, akik céljaik eléréséért vagy érdekeik érvényesítéséért az említetteken túl a lefizetésektől, illetve a lelki és testi bántalmazástól sem riadnak vissza. Mindemellett elhatárolódnak minden meggondolatlan vagy tudatos veszélyeztetéstől, bűncselekménytől, amely a közösség jóhiszemű tagjai ellen irányul.

Összefogásra szólította fel Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester az önkormányzati képviselőket, illetve a közösséget, hogy kiálljanak „a Pethő család által elkövetett bűncselekmények és szabályszegések” ellen, az áldozatok mellett.
Felszólítják ugyanakkor az igazságszolgáltató szerveket, hogy részrehajlás nélkül, maradéktalanul és időben avatkozzanak be, felelősen végezzék munkájukat.
– olvasható a nyilatkozat szövegében. Gálfi ugyanakkor felkér minden egyes polgárt, hogy az összefogás jegyében ők is támogassák állásfoglalásukat.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
1 hozzászólás