Hirdetés
Hirdetés

Gálfi: elfogadhatatlan, hogy „egy bizonyos család tagjai” mindent megtehessenek következmények nélkül

Gálfi Árpád polgármester •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Gálfi Árpád polgármester

Fotó: Erdély Bálint Előd

Összefogásra szólította fel Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester az önkormányzati képviselőket, illetve a közösséget, hogy kiálljanak „a Pethő család által elkövetett bűncselekmények és szabályszegések” ellen, az áldozatok mellett.

Fülöp-Székely Botond

2021. április 22., 14:292021. április 22., 14:29

„Meggyőződésem, hogy az álnokság, a gonoszság, a következmények nélküli bűncselekmények mindig csak akkor diadalmaskodhattak a történelem során, ha az a közösség, amelyik cselekedhetett volna, inkább tétlenül nézte, miként fajulhatnak el a dolgok” – kezdett beszédébe csütörtökön a városházán tartott képviselő-testületi ülésen Gálfi Árpád polgármester. Mint mondta,

az utóbbi időben egyre több felkérést kapott egy közösségi összefogás megszervezése érdekében, mert mint hangsúlyozta, elfogadhatatlan, hogy egy városban, „egy bizonyos család tagjai” mindent megtehessenek következmények nélkül.

„Nem megengedhető, hogy egy család bizonyos tagjainak, hol a fenyegetéseiről, zsarolásairól, hol a nyilvánvaló áramlopásáról, hol a közlekedésben elkövetett kihágásairól, száguldozásaikról, baleseteikről, károkozásaikról, hol egy rendőr brutális megveréséről, hol egy anya nyílt utcán történő megveréséről és terrorizálásáról olvasunk az újságban, és közben azt tapasztaljuk, hogy nem történik semmi. Ezek mindent megúsznak és szabadon járhatnak kelhetnek, mintha nem történt volna semmi” – fogalmazott az elöljáró.

Szerinte több furcsa okot is lehet a mögött feltételezni, ha az igazságszolgáltatás nem végzi a dolgát, de a tragédiákat meg kell előzni, nem utólag kell siránkozni. Ehhez pedig széles körű közösségi összefogás kell.

Idézet
A nekem címzett levelek egyértelműen kifejezik azt a közösségi igényt, amely szerint nem hagyhatjuk, hogy egy Pethő Attila nevű személy, aki már számtalan kihágást, bűncselekményt következmények nélkül megúszott, most éppen egy védtelen anyának és tizennégy éves gyerekének életét tegye tönkre a szemünk láttára

– szögezte le Gálfi. Rámutatott, hogy a hallottak szerint eddig mindig le kellett zárni az említett személy ellen indított ügyeket, mert az áldozatok visszavonták feljelentésüket.

Hirdetés

„Székelyudvarhely nem válhat egy olyan várossá, ahol egyesek a kapcsolataiknak vagy a vagyonuknak köszönhetően bármit megengedhetnek maguknak következmények nélkül. Mit várhatunk el gyermekeinktől, fiataljainktól, ha azt látják, hogy egy Pethő nevű személy 120km/órával közlekedhet a városban, száguldva előzhet a gyalogátjárón, veszélyeztetheti bárkinek az életét, elmenekülhet egy közúti ellenőrzés helyszínéről, brutálisan megverhet egy helyi rendőrt, nyílt utcán bántalmazhat egy anyát, majd terrorizálhatja, fenyegetheti, megkeserítheti az életét, rettegésben tartva őt és kislányát. Mindezt következmények nélkül” – fakadt ki a polgármester. Rámutatott,

a döntéshozóknak kötelező a törvény eszközeivel élni és az igazságszolgáltatáshoz fordulni, ugyanakkor, ha nem történik semmi érdemleges intézkedés, akkor muszáj más törvényes megoldásokhoz folyamodni.

Erre egy közösségi szerveződés lenne a legmegfelelőbb, amelyre már volt tüntető felvonulásokig fajuló példa, amely eredményekkel járt – jelentette ki Gálfi. Kiemelte, a bűncselekmények nem veszítenek súlyukból csak azért, mert „fehér inges, nyakkendős jómódú üzletemberek követik el.” Ezek után felkérte a jelenlévő döntéshozókat, hogy egy közös nyilatkozattal, illetve szükség esetén tettekkel is támogassák azokat a lakókat, akik a Pethő család miatt kárt szenvedtek.

„Mondjuk ki közösen, hogy elég volt ebből, akkor is, ha az elkövetők a Pethő család tagjai. Mondjuk ki közösen, hogy várjuk az igazságszolgáltatás, minél előbbi látványos intézkedéseit. Elég volt a maszatolásból” – zárta beszédét Gálfi Árpád. Az elhangzottakat néma csend fogadta.

A rendkívül súlyos polgármesteri kijelentések kapcsán az érintettség jogán lehetőséget szerettünk volna biztosítani a reagálásra az elhangzottakkal kapcsolatban a név szerint említett Pethő Attila számára, ám nem értük el telefonon. Ezután édesapja, Pethő József számát tárcsáztuk, aki közölte, egyeztetnie kell az ügyvédjével a további lépésekről, addig nem kíván nyilatkozni.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés