
Használtruha-begyűjtő kialakításán és kerékpármegőrzők építésén gondolkodik a csíkszeredai Zöld SzékelyFöld Egyesület. A civil szervezet immár hatodik esztendeje tevékenykedik „zöld vonalon”, két problémás terület megoldására – az erdőlopásra és a folyószennyezésre – azonban a szervezet tagjai sem merészkedtek, vallja be Csonta László, az egyesület vezetője.
2012. január 11., 13:322012. január 11., 13:32
2012. január 11., 19:082012. január 11., 19:08
Csonta László hatodik éve vezeti a Zöld SzékelyFöld Egyesületet. Tavaly jubiláltak
– Az elmúlt esztendőről mi jut eszébe?
– Szerencsére olyan helyzetben vagyunk, hogy minden év végén azt tudjuk mondani, ez volt a legjobb évünk. Összességében 2011 valóban jó volt: sok programot tudtunk megvalósítani, illetve egy olyant is elindítottunk, ami az elkövetkezendő esztendőkben az egyesület működésének a gerincét adhatja, és anyagilag is helyreteszi a szervezetünket.
– A közösségi kártyára gondol?
– Pontosan. Ez volt az utolsó nagy megvalósításunk, és a bevételeket tekintve, úgy néz ki, hogy havonta jelentős összegek folynak be az egyesületünkhöz. A Merkúr Áruházakban beszerezhető kártyák tulajdonosai az említett üzletekben egy százalékkal olcsóbban vásárolhatnak, ugyanakkor a vásárlás értékéből további egy százalék egy elkülönített alapba kerül. Csak novemberben 5200 lej jött be. Ebből a pénzalapból leginkább pályázatokat és különböző programokat szeretnénk támogatni. Jelenleg több olyan ötleten is gondolkodunk, amit Csíkszeredában meg is lehetne valósítani.
– Vagyis?
– Szeretnénk például egy használtruha-begyűjtőt építeni. Ilyen már nagyon sok nyugat-európai országban létezik. Tulajdonképpen egy nagy konténerre kell gondolni, amibe úgy lehet majd beletenni a használt ruhát, hogy ahhoz csak a működtetők tudjanak hozzáférni. Vagyis ne lehessen abban turkálni. Ezt még ez év elején szeretnénk létrehozni, hamarosan elkészül a tervrajza. Úgy tervezzük, hogy mindezt egy szociális partnerszervezettel közösen működtetnénk.
– Jól hangzik. Egyéb elképzelés idénre?
– Több köztéri kerékpárlezárót is ki szeretnénk alakítani a város különböző pontjain. Ezek olyanok lennének, amelyek már nem csak a bicikli kerekét, hanem annak vázát is lezárnák, így képtelenség lenne ellopni azokat. Ez a terv elég nagy befektetést igényel, de végül is az a célunk, hogy a lakosság lássa, a közösségi kártyákból befolyó összegeket hasznos dolgokra költjük.
– Hát igen, fontos a korrekt elszámolás.
– Most egyelőre még ott tartunk, hogy próbáljuk magunkat meggyőzni arról, hogy ez a biciklis elképzelés jó dolog. A kezdeti tervünk az, hogy ezek a megőrzők közterületeken legyenek. Mivel legtöbb tizenötezer lejünk van a két terv kivitelezésére, ezért próbálunk meggyőzni néhány vállalkozót, hogy finanszírozzák egy-egy kerékpárlezáró beszerzését, cserében azokra rákerülhetne a támogató cég neve és logója.
– A programok valóban jók, de vajon zöldebb lett Csíkszereda az elmúlt években?
– Tudja, mindez a programoktól is függ. A használt háztartási olaj begyűjtése például a felnőtt lakosságot érinti, és örömmel mondhatom, nagyon sokan gyűjtik saját háztartásuk használt étolaját, hogy a meghirdetett napon leadhassák azt. Összességében mindenképp előrébb vagyunk, mint néhány évvel ezelőtt. Fogalmazhatnék úgy is, hogy haladgatunk, de még nagyon sok a tennivaló.
– Melyek azok a területek, amelyek környezetvédelem szempontjából odafigyelést igényelnének, de a szervezet számára egyelőre kemény diónak ígérkeznek?
– Az erdőlopás és a folyók szennyezése. Talán ez az a két terület, amelybe a civil szervezetek nem tudnak beleavatkozni. Mi nem vagyunk verőlegények, hogy megakadályozzuk az illegális favágást, ugyanakkor azt is látjuk, hogy az állam ez ügyben tökéletlen. Mindenki tudja, hogy mi történik, mégsem tesz senki semmit, vagy nem tudnak, vagy nem is akarnak. Ha szakmai és politikai szinten nincs előrelépés, akkor pár civil nem tehet semmit. Sajnos, egyszerűen nem látjuk annak az esélyét, hogy valamit változtatni tudnánk.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
szóljon hozzá!